Menü Bezárás

„Heineken Hungária Sopronért” program – a tét 4 millió forint

Ritkán adódik lehetőség Sopronban arra, hogy mi civilek dönthessünk, olyan jótékonysági felajánlásról, aminek összege nem csekély és valóban komoly anyagi segítséget jelenthet szintén civil, alapítványi szervezetek számára. Bevallom, én személy szerint nem vagyok egy nagy „szavazó” típus, már ha egyáltalán létezik ilyen besorolás emberek között, de ha mégis akad rá mód, hogy ezzel tényleg segíthetek, hát megragadom az alkalmat. Tettem ezt most is, hiszen egy remek lehetőség nyílt arra, hogy segíthessek, és arra kérem önöket, tegyék ugyanezt, hiszen pár kattintással segíthetünk a városunkban tevékenykedő alapítványoknak.

Az idei évben immár hatodszor rendezi meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. jótékonysági akcióját. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára és a helyi lakosok életkörülményeinek minőségi növelésére valamint a helyi civil szervezetek támogatására.  A jótékonysági program fővédnöke Sopron város polgármestere Dr. Fodor Tamás, akivel a sörgyár szorosan együttműködve arra buzdítja a helyi lakosokat, hogy szavazataikkal támogassák a jótékonysági versenyen résztvevő szervezeteket. A tét nem kicsi, hiszen a felajánlott díjazás összértéke az idei esztendőben 4 millió forint. Az első helyezett 2.5 millió forintot a második helyezett 1.5 millió forintot nyer.

2013-ban három indulója van a szavazásnak.

A Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány, a Hova Tovább Alapítvány illetve a  Sopron Segít Közalapítvány indult a jótékonysági versenyen. Az sem titok, hogy mire fordítanák az összeget a szavazáson részt vevő szervezetek.

– – – – –

A Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány 150 darab kórházi ágyakhoz szükséges korszerű matracra fordítaná a megnyerhető összeget.

Röviden a SOPRONI ERZSÉBET KÓRHÁZÉRT ALAPÍTVÁNYRÓL:

A Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány 2003-ban alakult közhasznú szervezet, amely azóta is aktívan működik. Az alapítvány kitűzött céljai között szerepel az egészségvédelem, az egészségfejlesztés, továbbá a Soproni Gyógyközpont tevékenységét segítő műszerek, eszközök, és gépek beszerzése.

– – – – –

A Hova Tovább Alapítvány az elnyert támogatással a gyógypedagógusok, képzett szakemberek által vezetett munkát támogatná, és ezen felül az alapítvány korszerűsítené a mozgásfejlesztéshez szükséges speciális eszközeit is, amelyek segítségével hozzájárulhat az ellátottak rehabilitációjához.

Röviden a HOVA TOVÁBB ALAPÍTVÁNYRÓL:

Az alapítvány célja a Sopronban és a város vonzáskörzetében élő, halmozottan sérült, mozgássérült, a szakértői vélemény és szakorvosi vizsgálatok alapján önmagára és társaira veszélyt nem jelentő személyek támogatása. Sérült személyek számára napközi-otthon és lakóotthon létrehozása, fenntartása, a sérült támogatottak foglalkoztatása. Fejlesztő programok, eszközök, terápiák finanszírozása. Sérült személyek életének és életkörülményeinek könnyebbé tétele. Támogatás az integráció megvalósításához. Az alapítvány fontos célja különböző munkalehetőségek felkutatása, a sérült személyek feladattudatának erősítése.

– – – – –

A Sopron Segít Közalapítvány a környezetvédelmi és környezetszépítési akciókhoz szükséges szerszámokra fordítaná az összeget.

Röviden a SOPRON SEGÍT ALAPÍTVÁNYRÓL:

A Sopron Segít közalapítvány célja, hogy segítse a szociális jellegű helyi segélyakciók és egyéb népjóléti preventív tevékenységek hatékony működését. A cél elérése érdekében szeretné előmozdítani a helyi szociális intézmények, civil szervezetek és egyéni önkéntesek közötti hatékony együttműködést. Természeti katasztrófák esetén a katasztrófasújtott települések újjáépítésére, rehabilitációjára, a hátrányos helyzetbe jutott családok és személyek segítésére, illetve támogatására szolgáló pénzügyi alapok megteremtésére, valamint önkéntes segítők toborzására is vállalkozik.

Szavazni 2013. november 11. és december 5. között, előzetes regisztrációt követően a http://www.heinekensopronert.hu/ weboldalon lehet.

Fontos megjegyezni, hogy érdemes mindennap visszatérni a fenti  oldalra, hiszen minden regisztrált felhasználónak 24 óránként egy alkalommal van lehetősége szavazni! Így mindenki többször is leadhatja a voksát az általa választott alapítvány részére, ezzel segítve annak a versenyen való sikeres részvételét! 

Kattintsunk, szavazzunk, segítsünk!

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .