Menü Bezárás

A kút, amiről utat is elneveztek

E cikk elején először is mutatnék egy fotót. Vajon hol készülhetett?

Elárulom, nem Sopronban. De még csak nem is a járásban. A helyszín a Kőszegi járás, Kiszsidány. A település határában működik a Kiszsidányi-forrás, mely egy 5 méter mély kútból hozza felszínre kristálytiszta, enyhén lúgos, kiváló minőségű, iható vizét. Ez annak is köszönhető, hogy a kútforrás vízgyűjtő területén erdő van, így szennyeződés nem túlzottan éri. A kúthoz helyi hagyományok is köthetők, Pünkösdkor a falu legényeinek le kellett menniük a kút mélyére, és egy vödör homokot a felszínre hozni, amivel bizonyították rátermettségüket. A kútakna jelenleg fedett, mellette fém kifolyócsőből folyik, vagyis inkább ömlik a víz.

Most pedig térjünk vissza Sopronba. A hegység és a környék itt is temérdek jól kiépített, jó vízminőségű forrással kecsegtet, van közöttük egészen magas vízhozamú is (pl. a Hidegvíz- vagy a Természetbarát-forrás…). Azonban van itt egy, aminek a környezete kísértetiesen hasonlít a Kiszsidányi-forráséra. Ez pedig nem más, mint a Nemeskút-forrás.

Ha valaki nem tudná, konkrétan merre is található a Nemeskút-forrás, elég csak ránézni a térképre, van róla elnevezve (legalább) egy utca. A forrás a Szárhalmi-erdő aljában található, lakóházakhoz egész közel. Gyerekkoromban még könnyebben megközelíthető volt, az akkori ösvénynek mára szinte nyoma sincs, lett helyette viszont másik, amire legutóbbi ottjártamkor bukkantam, tehát valaki azért foglalkozik a forrás meglétével.

GePaRdLaCeE: P8130165 (Custom) - indafoto.huA forrás tulajdonképpen egy kút, mely több kútgyűrűből áll, ahonnan csordogál ki a víz, pár tíz méterrel lejjebb pedig már ingoványos, tocsogós, vízfelületes a talaj. Az 1997-es, Castanea Környezetvédelmi Egyesület gondozásában megjelent „A soproni hegyvidék forrásai” könyv leírása szerint

A forrást három kútgyűrű alkotja, amelyből fémcsövön folyik el a víz. A kútakna fedetlen, így könnyen elszennyeződhet a víz! A forrás melletti betonvályú-maradványok arra utalnak, hogy a vizet állatok itatására is használták. Bővizű forrás. A kifolyócső mellett sok víz elszivárog, ennek következtében a forrás környezete ingoványos, elhanyagolt.

Ezek közül több dolog ma is érvényes, például, hogy a kútakna fedetlen, a forrás mellett pedig betonvályú-maradványok vannak, illetve, hogy a környék ingoványos, elhanyagolt. Fém kifolyócső azonban már nincs.

GePaRdLaCeE: P8130181 (Custom) - indafoto.huMivel a város viszonylagosan közel van, szerintem érdemes lenne felújítani ezt a forrásfoglalást. A probléma csupán annyi, hogy a közelben fog haladni az M85. A jelenlegi tervek szerint _elvileg_ nem érinti a forrást, és ha ez így is lesz, tényleg foglalkozni kellene a Nemeskúttal, hiszen a többek között Tómalmokat tápláló patak eredetének is tekinthető.

Ha megvalósulhatna a projekt, a kút teljes rehabilitációjára lenne szükség, először is vízminőség vizsgálattal, új kútgyűrűkkel, a kút kávájának lefedésével, új kifolyócsővel, pihenőhely kialakításával, illetve a környék őserdei dzsungelhez hasonló állapotának rendezésével, szigorúan csak annyira, hogy az élővilágot ne veszélyeztessük. Egyébként a közelben halad két turistaút, nincs messze a vadászház, a Nemeskúti út pedig hamarosan akár jelölt kerékpáros útvonal is lehet.

Hogy mi lesz a Nemeskút sorsa, egyelőre még a jövő zenéje, véleményem szerint nem szabad hagyni, hogy a Szárhalmi-erdő egyetlen, egykor foglalt forrása eltűnjön a föld színéről, miközben jó helyen van, és valaha közismert is volt.

Még több kép a Nemeskút-forrásról
Még több kép a Kiszsidányi-forrásról

Ez is érdekelhet

1 Comment

  1. Ádám Basó

    Egyetértek a cikkel, gyerek koromba jártunk oda szalonnát sütni szép kilátás volt onnan. Valalkik rége vittek oda elhasználódott ágyat fotelt, hangulatos volt 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .