Menü Bezárás

Autómentes napi Critical Mass Sopron 2013

Egy nappal az autómentes nap előtt, a Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan 8. alkalommal rendezte meg a Bringázz Sopron Egyesület az önkormányzattal karöltve a soproni Critical Mass kerékpáros felvonulást. A túra kezdete 17.00-ra volt kiírva és a borongós idő ellenére délután meg-meg mutatta erejét a nap, de a túra kezdete előtt fél órával hirtelen elkezdett esni az eső. Azonban kedveztek az égiek, hisz a pár perccel öt előtt, elállt az eső, így már semmi akadály nem állhatott a kritikus tömeg elé 🙂
Bár a felhős, esős időjárás megijesztette az embereket, így is egy pár százas tömeg verődött össze, hogy együtt körbetekerjük a várost, majd a Fő téren a jól ismert CM jelképként a kerékpárokat a magasba emeljük.

További képek a Facebook oldalunkon!

Visszaérvén a GYIK parkolóba ajándékcsomagok és 3 db kerékpár került kisorsolásra a résztvevők között. A programok a gyár utcai Pub Fictionben folytatódnak éjszakába nyúlóan…
Köszönet a szervezőknek, hogy ezzel a programmal is hozzájárultak a soproni közlekedési kultúra jobbá tételéhez!
Holnap az autómentes nappal zárul az Európai Mobilitás Heti programsorozat. Ne feledjétek, hogy holnap ingyenesen lehet igénybe venni a soproni helyi buszközlekedést, illetve érvényes gépjármű forgalmival a MÁV-START és a GYSEV magyarországi vonatait. További részletek a korábbi cikkünkben.

Ez is érdekelhet

3 Comments

  1. Peteee76

    Pesten már végre abbahagyták ezt a liberális inditatású demonstrációnak tűnő valamit, illene már ezt a vidéknek is követni!

    • anatomy

      Egyetértünk, de csak annyiban, hogy illő lenne, ha vidéken is követnénk Budapestet: ott a mindennapok részévé vált a Critical Mass, annyi a kerékpáros a főbb útvonalakon. Ott az infrastruktúra-építés is — néhány negatív példától eltekintve — európai szinten is progresszív irányba mozdult el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .