Menü Bezárás

Az ígéret szép szó … és betartották, úgy jó! Jánostelepi fejlesztés újratöltve!


Még tavaly novemberben számolt be az IkvaHír a jánostelepi útátadásról és akkor írtuk, hogy a fejlesztés a lakóparkban nem áll meg. Legalábbis ez volt akkor a hivatalos álláspont, azon az ünnepélyes útavatáson, ahol részt vett Dr. Fodor Tamás polgármester is. Portálunk utánajárt, valóban történt, történik-e változás az említett környéken, hiszen igyekszünk odafigyelni azokra a dolgokra is, amik szinte ígéretként hangzanak el.  Az akkor említett fejlesztésre váró terület konkrétan a Varsa utca volt illetve az ott található bekötő útszakasz kiépítése. Nos, az ígéret kezd valósággá válni. Persze azért még találtunk hiányosságokat, de talán még nincs kész teljesen a kivitelezés, így az észrevételeinkről később. Most nézzük, milyen a jelenlegi állapot.

A képek ugyanott készültek! A változás hatalmas!

Sopron felől, balra Jánostelep, jobbra Tómalom, előre Sopronkőhida!

Gyalogosan.

Jánostelep / Varsa utca részlet.

Az aszfaltburkolatot megkapta az említett útszakasz és odafigyeltek a közvilágításra is, ami nem egy utolsó szempont a környéken. Az aszfaltozás a Varsa utcában azonban nem tart végig, mondhatni, csak az előzőleg aszfaltozott  Szajkó utcai kereszteződésig került kivitelezésre.  A bekötő útszakasz a területrendezés miatt kb. 30 méterrel lett áthelyezve, pontosan a tómalmi Tarló sori leágazással szemben, így egy klasszikusnak mondható útkereszteződés jött ott létre.

A régi bekötő út. Talán járda lesz itt is!

Szép,szép …

Teljesen új arculatot kapott így a lakónegyednek ez a része, és első ránézésre jó minőségű az útfelület is. Aki régebben járt erre, azért egy pillanatra biztos nagyra nyitja majd a szemeit, hogy akkor merre is van így a Kakukk utca, ami eddig közvetlenül megtalálható volt a régi lehajtónál, de ő is nyugodtan forduljon be az új úton, és majd úgy 30 méterre egy erős jobb kanyar után megtalálja azt. Őszintén szólva, tényleg jó irányba halad a fejlesztés, igazán tetszetős külsőt kapott ez a terület, bár kíváncsi lennék a helyiek véleményére is.

Az első utcánál jobbra … na, az vezet most a Kakukk utca felé!

Szemben a tómalmi Tarló sor. Innen is látszik, ott van 30-as tábla!

Említettem hiányosságokat is, amikről most szót ejtek. Az út aszfaltozása mellett, talán megoldható lett volna a járdák kialakítása is, és nem a murván kéne sétálgatni a gyalogosoknak, ami azért talán költséghatékonyabb lett volna, ha egy „kosszal” lezajlik. A második észrevétel egy tábla hiánya, ami például pont szemben, a tómalmi Tarló sori bekötőnél például kint van. Ez pedig a 30-as sebesség korlátozásra felhívó közlekedési tábla. Sok a gyermek a környéken, jó lenne itt is egy korlátozó tábla, amit persze, vagy figyelembe vesznek az autósok vagy nem, de legalább figyelmeztet a sebesség betartására.  Azért írom, hogy vagy figyelembe vesznek az autósok vagy nem, hiszen például pont szemben a tómalmi Tarló soron, amióta átadták az aszfaltozott utat, azóta is probléma a sebességtúllépés, ami miatt az ott lakók már „fekvőrendőrt” szeretnének, de egyenlőre nem született megoldás a panaszukra.

Kicsit közelebbről, hogy egyértelmű legyen!

No de visszakanyarodva a jánostelepi fejlesztéssel kapcsolatos észrevételekhez, egy gyalogátkelőhely sem volna rossz az autóbuszmegállóhoz, ami összeköti a két lakóparkot, hiszen sok gyermek közlekedik a tömegközlekedési eszközzel. Ne várjuk meg a balesetet!  Összegezve a történetet, valóban haladnak a munkálatok, szebbé, élhetőbbé kezd válni ez a városrész is, ami örömteli és nem csak ígéreteket hallhattunk novemberben, hanem valós terveket, amiket valós tettek követtek.  Csak így tovább!

L.L.ZS.

 

Ez is érdekelhet

4 Comments

  1. t

    Én örülök a fejlesztésnek, de annak nem hogy pl. mifelénk (Kismartoni sor vége) évtizedekig nem készült normális út – talán ma sem lenne ha az utcalakók nem fognak össze és nem fizetik zsebből ki a felét. Tegyük hozzá, hogy a környék sokkal inkább tartozik a városhoz, mint pl. a Jánostelep.

  2. B

    Vannak a városban olyan helyek, ahol szintén meg lehetne csinálni normálisan az utakat. Sajnos viszont egyes utcák nem érdeke senkinek (főleg bizonyos képviselőknek) hogy meglegyen 🙁

  3. Jud

    Kedves T!

    Itt sem volt másképp! Háztartásonként több mint 400000Ft-ot fizettek be a lakók a fejlesztésbe, ami nem kevés, főleg úgy, hogy amikor a telek felosztások voltak nagyon sokan több mint 1000M2 saját tulajdont adtak azért, hogy út lehessen. Hozzáteszem az akkori papírokon az áll, hogy ezért cserébe egy fillért sem kell majd fizetni az úthálózatért.

    Varsa utcáról a Kakukk utcára kanyarodás egy élmény, főleg ha jön szemben valaki. Elég keskenyre seikeredett az az éles kanyar. Egyáltalán miért nem lehetett egyenesen fordulni mint eddig?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .