Menü Bezárás

Belvárosi kerékpárhálózat: az előzmények

A belvárosi kerékpárhálózat kialakításáról hírt adó önkormányzati közleményt olvasva megakadt a szemünk egy mondaton (egészen pontosan mindjárt az elsőn): „az elmúlt időszakban szakmai egyeztetéseket és lakossági fórumot is tartott a soproni önkormányzat a belvárosi kerékpárhálózat kialakításáról”. Úgy döntöttünk hát, hogy közérdekű adatigénylés keretében érdeklődünk ezen szakmai egyeztetések időponjáról, az azon résztvevőkről és az ott elhangzottakról.

Az önkormányzat nevében Dr. Sárvári Szabolcs aljegyző adott választ, melyből kiderült, hogy a „szakmai egyeztetések” kifejezés enyhe csúsztatás volt, hiszen az általa közöltek szerint valójában mindösszesen egy szakmai egyeztetés volt, 2013. júnis 7-én (válaszában megemlíti ugyan még a 2013 június 25-i lakossági fórumot is, de ezt mi nem soroljuk a szakmai egyeztetések közé). Kiderült, hogy a június 7-i megbeszélés az alábbi résztvevőkkel zajlott:

  • a Tervező,
  • a Bringázz Sopron Egyesület,
  • a Wilfing Áron Egyesület a Közlekedésbiztonságért és Toleranciáért,
  • az Ökopartner,
  • a Civilek képviselője, valamint
  • a polgármesteri hivatal illetékes ügyintézői.

Az elhangzottakról közzétett kivonatból kiderül például, hogy a Bringázz Sopron

  • előretolt kerékpáros felállóhelyet javasolt a lámpás kereszteződésekbe,
  • járdán vezetés helyett forgalomba integrálást javasolt,
  • a kerékpárosok „autólámpához” igazítását ajánlotta a „gyalogoslámpa” helyett.

Azt is kérték, hogy az Erzsébet utcában a menetirány szerinti jobb oldalon legyen vezetve a sáv (ebből arra következtetünk, hogy az eredeti tervek valószínűleg a másik oldallal számoltak), amit a jelek szerint szerencsére elfogadtak a tervezők. A fent felsorolt javaslatokat viszont nem (vagy csak kis részben) és emiatt állt elő az a faramuci helyzet, hogy a soproni kerékpáros az új felfestések miatt jóformán csak egyenesen mehet majd, a közvetlen balra kanyarodási lehetőség több kereszteződésben is megszűnt. Ezt kifogásolta a Wilfing Áron Egyesület is, a részletek megtalálhatók az igénylésre adott válasz teljes szövegében.

Ez is érdekelhet

2 Comments

    • anatomy

      A munkálatok már elkezdődtek Balf és Fertőboz között, illetve Fertőboz és Hidegség között is (távolabb nem jártam). Az ott dolgozó munkások szerint több helyütt még az idén cserélik az aszfaltréteget. Az új szakaszok kiépítése csak jövőre kezdődik. Ezt is megpróbáljuk majd figyelemmel kísérni, jó, hogy küldted ezt a linket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .