Browse By

Kategorie Archiv von Fertő tó

A Fertőnél izzadnak a legtöbbet

Nem véletlenül nevezik a térség (egy részét) Napországnak, egy évben itt elég sokat süt a Nap, persze ebből automatikusan nem következne a hőség is, de idén ez is bekövetkezett. Most, az idei negyedik hőhullám idején érdekes adatokat tettek közzé.

Tilos volt fürdeni a Fertőben

Nem, nem a neve miatt és nem is a tó egész területén. Bár ha egy ilyen egybefüggő, állóvíznél valami probléma jelentkezik, az jó eséllyel tovább is terjed a tó többi részére, most viszont úgy tűnik, ez mégsem következik be.

49 táblát tulajdonított el a 19 éves tolvaj

A Burgenlandi Tartományi Rendőrség elfogta azt a 19 éves fiatalembert, aki hosszú ideje lopkodott közlekedési táblákat, helységnévtáblákat a Fertő tó északi részén több településen. Tettét féltékenységgel indokolta, valamint azzal, hogy kedve volt lopni. Nagyjából 2 hete lett figyelmes a rendőrség a Nezsideri járásban (Bezirk Neusiedl

Pándorfaluban nyit új üzletet az XXXLutz

Több, mint 11.000 négyzetméteren nyit új üzletet az XXXLutz lakberendezési áruház Pándorfaluban (Parndorfban). Az új XXXL áruház közvetlenül az autópálya mellett épült fel, a McArthur Glen Designer Shopping Outlet Centerrel szemben. 10 hónap építkezés után végül holnap, azaz június 22-én nyitja meg kapuit az áruház

Úrnapi hajós békekörmenetet tartottak a Fertő tavon

Vasárnap Úrnapja alkalmából az Európai Borlovagrend közremködésével immáron 13. alkalommal tartottak hajós körmenetet. A körmenet során a Fertő tóról a négy égtájt szimbolizálva érkeztek hajók, melyek a tó egyik nevezetes pontjánál, a határvonal egyik töréspontjában elhelyezkedő mesterséges szigetnél, azaz a B0 határkőnél és az azon

Indul a szezon a Fertőn – határtalan programajánló

A most következő hétvégén, illetve jövő hét végén rendezik a Szörf Világkupát (Surf Worldcup) a Fertő tavon. Az elmúlt 19 évben erre Pátfaluban (Podersdorf) került sor, idén azonban új a helyszín: Nezsider (Neusiedl am See). A település strandja ad helyet a versenyeknek, illetve programoknak kicsiknek

Határtalan hétvégi programok: Pannon Természeti Élménynapok

A PaNaNet+ osztrák-magyar határon átnyúló Interreg projekt keretében egy egyedülálló természeti-élmény programsorozat valósul meg a hétvégén, április 7. és 9. között. A határtérség védett területein, a nemzeti és natúrparkokban összesen 52 helyszínen garantált természet felfedező túra, kerékpáros vagy éppen evezős program várja az érdeklődőket. Győr-Moson-Sopron

Drónfelvételek mindenütt

Kapuvár januárban, a befagyott Kis-Rába folyóval   A befagyott Fertő tó egyetlen magyarországi strandja, korcsolyázókkal, szintén januárban:

M85 – megvan a következő lakossági fórum időpontja

A napokban jutott a tudomásunkra, hogy a jövő héten tovább folytatódik az M85-ös gyorsforgalmi úttal kapcsolatos közmeghallgatások sorozata. Továbbra is a Sopron kelet (82+600 km sz.) és Fertőrákos (89+000 km sz.) csomópontok közötti szakasz van terítéken, mint legutóbb, csak most nem a keresztező utak átvezetései

Élőben követhető, hogy alakul a légszennyezettség

Az Időkép egyik iszonyatosan király fejlesztése, hogy a légszennyezettség-mérőhálózat állomásainak adatait egyetlen térképre koncentrálják. Régebben ez még csak magyar állomásokat jelentett, most viszont már rajta vannak a térképen a környező osztrák, illetve szlovák automaták is. És hogy ez miért jó nekünk? Mert Sopron közvetlen környezetében

Felemás a korcsolyázási lehetőség a Fertő tavon

Több helyen lehet korcsolyázni a Fertő tó jegén, a hideg nappaloknak és éjszakáknak köszönhetően sok helyen kellően vastag már a jégréteg a biztonságos sportoláshoz. Azt hozzá kell tenni, hogy a Fertő tó nem csak a fertőrákosi vízitelepből áll, hanem korcsolyázási lehetőség van még Fertőszéleskúton (Breitenbrunn),

Károkat is okozott az erős szél

Csütörtökről péntekre virradó éjjel károkat is okozott az erős, olykor viharos szél Burgenlandban – írja az ORF Burgenland. Főként Észak-Burgenland, azaz Kismarton városa, a Kismartoni járás, valamint a Nezsideri járás voltak érintettek. Darázsfaluban (Trausdorf an der Wulka) egy épület falát döntötte ki a szél, de

Bizonytalan az egykori Zielpunkt épületek sorsa

Burgenlandban összesen 23 Zielpunkt üzlet működött december-január hónapig, az üzletlánc azonban csődbe ment, így a burgenlandi boltok is bezártak. Akkori hírek arról szóltak, hogy minél előbb igyekeznek új üzemeltetőket találni, az alkalmazottakat átvenni. Ez azonban nem volt sikeres, az üzletek többsége továbbra is üresen áll.

Új motorvonat a GYSEV-Raaberbahn szolgálatában

2016. július 15-én ünnepélyes keretek között mutatták be Vulkapordányban (Wulkaprodersdorf) a GYSEV-Raaberbahn osztrák üzemegységének első Desiro ML típusú villamos motorvonatát. Az elsőszámú motorvonat különvonatként Bécs-Főpályaudvarról érkezett Ebenfurtra, ahol a már amúgy sem üres szerelvényre még több vezetőségi tag, vasútbarát, érdeklődő szállt fel. A vonatot innentől

Emeli a VOR a jegy- és bérletárakat

Emeli a VOR (Verkehrsverbund Ost-Region) és a hozzá tartozó VVNB (Verkehrsverbund Niederösterreich-Burgenland) a menetjegy, és bérletárakat. Február elsejétől a heti, valamint havi bérletárak, március 1-jétől pedig az éves bérletárak is változnak. A VOR-nál a hetijegyek átlagosan 3,4%-kal, a havi bérletek 3,6%-al, az éves bérletek pedig