Browse By

Kategorie Archiv von Kismartoni járás

Halálos közlekedési baleset Kelénpataknál

Május 19-én szombaton, este fél 6 körül halálos kimenetelű közúti baleset történt a B16-os út Kelénpatakot (Klingenbach) elkerülő szakaszon. Egy 33 éves magyar állampolgárságú férfi 42 éves párjával és 3 éves gyerekükkel haladtak Magyarország irányába. a 49,5 kilomtéterkő környékén előzés céljából az autóvezető áttért a

Megnyílt az INTRO bevásárlóközpont Cinfalván

8000 négyzetméter vásárlóterület, 12 üzlet és vendéglátóegység, 400 parkoló, rengeteg kerékpártámasz, ez néhány adat a ma átadott INTRO Shopping Centerről. A Sopront Béccsel összekötő 16-os főút mellett húzták fel Cinfalva (Siegendorf) határában, nagyjából egy év alatt az új üzletközpontot, mely az üzemeltetők nem titkolt szándéka

Fejlesztenék az utaskomfortot a vasúton

Közép-Burgenland egyetlen rendeltetésszerűen működő vasútállomása, Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) jelentős teherforgalmat is bonyolít, mely azonban az utasok kényelmét zavarja. Az állomás utasforgalmi részének felújítása tervben van, a rakodás pedig szintén elkerülhet az utazóközönség szeme elől. Eközben Észak-Burgenlandban egy tervezett deltavágány miatt tiltakoznak.

Olivabogyó terem a Fertő partján

Ami Görögországban, Olaszországban, Horvátország tengerparti részén vagy Spanyolországban teljesen átlagos, az a mi környékünkön még egészen újszerű. Egy alsó-ausztriai pár alapos kutatás után olivabogyó termesztésbe fogott a Fertő tó nyugati partján – írja az ORF Burgenland cikkére hivatkozva az Őrvidékhír.hu. Fertőmeggyes (Mörbisch) mellett a dombvidék

Lezúztak egy autót Szentmargitbányán!

A Facebookon már több, mint 1000 megosztásnál jár az a kép, melyet Anna Egresits, szentmargitbányai lakos tett közzé. A képen egy kitört üvegű, behorpadt ajtajú, megrongált, fekete gépjármű látható. A leírás szerint az elmúlt éjjel/ma reggel valaki így megrongálta az autót, mely a Szentmargitbányát (St.

Halálos baleset az A3-as autópályán

December 28-án éjjel halálos kimenetelű közlekedési baleset történt az A3-as autópálya bevezető szakaszán, a vulkapordányi elkerülőn. Két kisteherautó ütközött, majd a balesetet szenvedett járművekbe egy harmadik is belecsapódott – írja az Őrvidékhír. Eddig ismeretlen okból frontálisan ütközött két kisteherautó Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) mellett az A3-as autópálya

Megint ékszerüzletet raboltak Kismartonban

Két fegyveres támadó rabolta ki ma délelőtt, nem sokkal 10 óra előtt a Kröpfl ékszerüzletet Kismartonban, a Fő utcán. Hogy mit és mennyit zsákmányoltak, egyelőre nem ismert, ahogy az sem tudott még, hogy milyen járművel menekültek az elkövetők a helyszínről. A burgenlandi rendőrök mellett az

A kismartoni vásár is szép

Térségünkben a soproni mellett több másik településen is van karácsonyi / adventi vásár. Az egyik legszebb talán a kismartoni, ahol a Fő utcán, azaz a sétálóutcán lehet gyönyörű díszkivilágítással, kézműves termék árusokkal, puncsosokkal találkozni. A Szentháromság-szobor közelében pedig a város karácsonyfája áll. Aki esetleg még

Közlekedési balesetek keddje

Az A3-as autópályán a kismartoni csomópont valamint Szárazvám (Müllendorf) között Bécs irányában hajnalban két személygépjármű ütközött eddig tisztázatlan okból kifolyólag. A baleset során az egyik ajtó a szalagkorlát alá szorult. Kiderült, a baleset okozója, egy 46 éves férfi alkoholizált állapotban volt, ő nem sérült meg.

Óriási lángokkal égett a hulladékfeldolgozó

Péntek éjjel riasztották a helyi tűzoltókat Vulkapordányban, hogy nagy lángokat tapasztalni egy helyi telephelyen. Hamar kiderült, hogy a Hackl Container hulladékfeldolgozónál csaptak fel a lángok, többek között szelektíven gyűjtött palackokból létrehozott bálák égtek. Az összes környékbeli településről, de még Közép-Burgenlandból is érkeztek tűzoltók, akik a