Browse By

Monthly Archives: június 2017

Lángokban áll több ház a Fertő partján

Kigyulladt egy cölöpház a Sopron közigazgatási területén található fertőrákosi vízitelepen ma délelőtt. A tűzoltók a helyszínen vannak, ám az oltást nehezíti az olykor erős déli szél. A szélnek köszönhetően a lángok több másik épületre is átterjedtek.

Ismét látták a környéken garázdálkodó farkast

Mi az, hogy látták. Meg is lett örökítve! Egy vadfigyelő kamera fényképezte le Sopronkertes (Baumgarten) mellett az erdőben a farkast, aki feltehetőleg korábban Szentmargitbánya (St. Margarethen) környékén is tevékenykedett. A járókelőknek azonban különösebb okuk nincs a félelemre, a farkas félénk, inkább elkerüli az emberek társaságát,

49 táblát tulajdonított el a 19 éves tolvaj

A Burgenlandi Tartományi Rendőrség elfogta azt a 19 éves fiatalembert, aki hosszú ideje lopkodott közlekedési táblákat, helységnévtáblákat a Fertő tó északi részén több településen. Tettét féltékenységgel indokolta, valamint azzal, hogy kedve volt lopni. Nagyjából 2 hete lett figyelmes a rendőrség a Nezsideri járásban (Bezirk Neusiedl

Újra szólnak az oszlopi harangok

Majdnem 2 évtizeden keresztül némák voltak a régi templomi harangok Oszlopon (Oslip). Most újra megszólaltak, de már nem a templomtoronyban, hanem egy nem mindennapi haranglábban, a templom mellett. A haranglábat a HTL Eisenstadt diákjai készítették.

No Thumbnail

Menetjegyet is vehetnek a VOLT fesztiválozók a GYSEV standján

Vonatjegy vásárlási lehetőség, közlekedésbiztonsági előadások, selfie-verseny az instagramon – többek között ezek várnak a fiatalokra a VOLT Fesztivál GYSEV standján. A vasúttársaság munkatársai a fesztivál minden napján várják az érdeklődőket a Civil Zónában. A GYSEV Zrt. kitelepített jegypénztárában hétfőn délután 2 és este 6, keddtől

Ami VOLT az most LESZ, huszonötödször

Egy 800 fős házibuliból ma már egy 150 ezres, Európában is elismert fesztivállá cseperedett az idén 25. alkalommal jelentkező Telekom VOLT Fesztivál. A szervezők minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak: a Nagyszínpad megnövelt nézőterén, kedden 45 ezres rajongótábor várja a jubileumi VOLT legnagyobb dobását, a Linkin

Ingyen meki a parkolócéduláért

Érdekes kezdeményezést vezettek be nemrég Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) számol be a WN24. Bécsújhely városa és a McDonald’s megállapodást kötöttek, amivel az autósok járnak jól. De mi van a gyalogosokkal és a kerékpárosokkal? A McDonald’s franchise bécsújhelyi képviselője, Peter Stief a WN24-nek elmondta, megpróbálja olyan különlegessé

Én és a VOLT: Ákos

Folytatódik az ÉN ÉS A VOLT videósorozat a VOLT Fesztivál Instagram csatornáján. Ezúttal Ákos volt az interjúalany, aki beszámolt arról, miért VOLT jó fellépni a fesztiválon (idén nem koncertezik).

Helyi zenekarok lépnek fel a helyi rádió fesztiválján

Egy év kihagyás után ismét önálló open air koncertekkel jelentkezik a felsőpulyai járás szabad, nyitott közösségi rádiója, a Radio OP. A színpadon ezúttal is a térség feltörekvő és már befutott zenekarai kapnak lehetőség A Radio OP Open Air idén ötödik alkalommal lesz megrendezve, ezúttal több

Pándorfaluban nyit új üzletet az XXXLutz

Több, mint 11.000 négyzetméteren nyit új üzletet az XXXLutz lakberendezési áruház Pándorfaluban (Parndorfban). Az új XXXL áruház közvetlenül az autópálya mellett épült fel, a McArthur Glen Designer Shopping Outlet Centerrel szemben. 10 hónap építkezés után végül holnap, azaz június 22-én nyitja meg kapuit az áruház

Jövő héten indul a VOLT

Kevesebb, mint egy hét múlva, június 26-án a -1. nappal kezdetét veszi a 25. jubileumi Telekom VOLT Fesztivál Sopronban, a Lövér Kempingben. 25 éve 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a fesztivál, mely azóta több ezer magyar, és több száz világsztár produkciójának adott otthont.

Sopron legnagyobb kondiparkja lett az Erdei Tornapálya

Változnak az igények, változik a technológia. Manapság nem annyiból áll az edzés, hogy egy farönköt emelgetünk, komplett gépeket lehet igénybe venni testünk terhelésére. És erre bizony nem csak a konditeremben van lehetőség, de szabadtéren is. Sopron első, és ezidáig egyetlen szabadtéri kondiparkja a Cidaellán, közismertebb

Felirat: korrigálva

Nevet váltott a Nyugat-Magyarországi Egyetem. Február elseje óta Soproni Egyetem néven működik az intézmény, karjai pedig kizárólag Sopron városán belül találhatóak… A névváltoztatást lekövette az egyetem főbejárata melletti felirat is, de nem úgy, ahogy az ember gondolná… Előtte…Utána…