Browse By

Monthly Archives: augusztus 2017

Kidőlt fa csúfítja a főutat

Lassan 3 hete annak, hogy brutális szélviharral kísért zivatar csapott le Sopronra és térségére. A vihar komoly károkat okozott, mindenhol kidőlt fák, leszakadt faágak mutatták tevékenységét. Most, augusztus végén még mindig van olyan hely, ahol ezeket nem takarították el. Így például Sopron és Kópháza között

Kigyulladt az egykori Hotel Korona Sopronban

Kedden este 8 óra körül kigyulladt a Hotel Korona épülete Sopronban, a Hársfa soron. A szálloda már évek óta üres volt, egyes állítások szerint hajléktalanok laktak benne. A tűzoltók a Soproni járás több településéről, valamint Kapuvárról, Csornáról és Sárvárról érkeztek, nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

No Thumbnail

Liszt Ferenc Kerékpártúra 2017

Ma rendezték a már hagyományosnak mondható, határon átnyúló Liszt Ferenc Kerékpártúrát. Összesen 728 -an vettek részt a túrán, ebből 2-en görkorcsolyáztak, 3-an futottak, 723-an kerékpároztak! A résztvevők közül 5 résztvevő Ausztriából, 1 az Egyesült Királyságból és 1 Belgiumból érkezett. Részletek a kerékpártúráról kedd délelőtt a

170 éves Magyarország második vasútvonala

Idén augusztusban 170 éve, hogy megindult a vonatforgalom a Sopron – Bécsújhely (Wiener Neustadt) vasútvonalon, azaz a Mattersburger Bahnon. A jubileum alkalmából közös ünnepséget szervezett a soproni vasútállomáson a GYSEV Zrt., Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata, a Soproni Városszépítő Egyesület, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara,

VÉGRE! Megkezdődtek az M85 munkálatai Sopronnál!

A pillanat, amire sokan vártak. Földmunkák kezdődtek Sopron mellett, illetve a Soproni járás több részén is az M85-ös gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban. Sosem álltunk még ennyire közel ahhoz, hogy tényleg szélsebesen haladhassunk Győr vagy Bécs felé…

Nyugat-Dunántúl, Burgenland, ugyan az a módszer

Bizonyos szintű felháborodást keltett, hogy a Fertő parti úton több helyen útjavítást végeztek a szakemberek, ami jelen esetben az útfelület érdesítését jelenti. A Cyberpress leírása szerint a megoldás kiegyenlíti az egyenetlenségeket és növeli a burkolat érdességét. Ez persze szép és jó, csak egy probléma van:

Az évtized parkolása Sopronban

Az eset csütörtökön, augusztus 17-én történt Sopronban, a Széchenyi téren. Oké, hogy elég kaotikus az egész tér, meg hogy nem egyértelmű a táblázás, meg hogy ha szeretnél betolatni egy parkolóhelyre, hátulról már dudálnak, de kérem, ez mégis mi? A Széchenyi szobor mellett volt komolyan a

Ennek mi lehet az előzménye?

Kópházán, a keresztúri elágazás körforgalmánál mindkét oldalon érdekes táblákra lehet figyelmes az arra közlekedő. A szántókon, legelőkön ugyanis valamiféle “kópházi vandalizmusra” hívják fel a figyelmet, a gondos kezek által megmunkált figyelmeztető táblák. Vajon mi lehet ennek az előzménye? Kommentekben várjuk a megfejtést (mi sem tudjuk).

Eltűntek Simicska oszlopai, DE NEM AZÉRT

2010-ben telepítették Sopronba is az Euro Publicity Kft. hirdetőoszlopait (NEM a MAHIR Cityposter Kft. volt az üzemeltető). Akkoriban sok kritika érte a városvezetést emiatt, mondván, hogy rontja a városképet, egyébként nekem sem tetszett annyira a dolog, főleg, mert sok politikai tartalom is került rájuk. Most,

Megnéztük a tómalmi kutyafuttatót…

…és találtunk némi kivitelezési hibát. Azért egy ilyen létesítmény esetében elég fontos lenne, hogy zárható legyen a kapu. Ettől eltekintve a többi dolgot rendben találtuk és annak ellenére, hogy sokan leszólták, mi igenis hasznos dolognak tartjuk, hogy egy ilyenünk is van. UPDATE 2017-08-14: Ma reggel

No Thumbnail

Vasúti közlekedési fennakadások a rendkívüli időjárás miatt

A 2017.08.10./08.11. éjszakai rendkívüli időjárási körülmények miatt a GYSEV Zrt. és az ÖBB AG. több vasútvonalán pénteken napközben is menetrendi módosulásokra kell számítani. Vonatpótló buszok közlekednek: – 8-as vonalon Sopron-Kapuvár között, várhatóan estig – 17-es vonalon Zalaszentiván-Szombathely között, várhatóan estig – 21-es vonalon Szombathely- Szentgotthárd között, várhatóan

ROMOKBAN A KÖRNYÉK – dolgozott a zivatarzóna

Hatalmas erővel érkezett meg az a zivatarzóna (squall line), ami déli irányból érte el térségünket. A nagy kifútószél legerősebb széllökése a soproni Kuruc-dombi meteorológiai állomás adatai szerint 137km/óra volt, melyet Kiss Márton, az OMSZ soproni kirendeltségének vezetője is megerősített! Mind Sopronban, mind a környező településeken

Hatalmas széllel érkezett a zivatarzóna térségünkbe

Olvasónktól kaptunk néhánytelefonnal készült villámfotót, amelyek közül párat kiválogattunk, ezek alább láthatóak. Információink szerint a soproni Kuruc-dombi meteorológiai állomáson 137km/órás széllökést is mértek, ami brutális ebben a térségben. Érdekesség, hogy a szél déli, és a zivatarzóna is ebből az irányból érkezett. Facebook oldalunkra töltötték fel

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com