Browse By

Monthly Archives: szeptember 2017

Rongálásból nincs hiány a Bécsi-dombon sem

Feltehetőleg a közelmúltban találhatták meg vandálok az egykori Dunántúli Turista Egyesület emlékoszlopát a Bécsi-dombon. A néhány éve újrafestett felépítményre zöld festékszóróval fújtak neveket, illetve egyéb azonosítható és azonosíthatatlan motívumokat. Emellett a környéken, így a Reisch György Emlékhelynél is sok a szemét, például egy szétszakadt hulladékos

BOSSZANTÓ! Tönkretették a Frankenburg úti gyalogkerékpáros aluljárót

Már 6 éve annak, hogy egy nyertes pályázat keretein belül a Bringázz Sopron önkéntesei által színesre lett festve az addig botrányosan kinéző Frankenburg úti gyalogkerékpáros aluljáró. A Mattersburger Bahn hídjától egészen a Fasor utcáig rendbe lett téve a környék, a betonfal, a vasúti hidak, egyszóval minden.

No Thumbnail

Tolvajok garázdálkodnak Fertőrákosnál

Valószínűleg direkt szüretelőkre specializálódott tolvajok fosztogatnak a Soproni Borvidéken. Információink szerint ma és az elmúlt napokban is több helyen tulajdonítottak el táskákat autókból Fertőrákos és Balf között, a szőlőhegyen. Volt táska, ami bozótos területről előkerült, de a többségnek nyoma veszett. Feltehetőleg készpénzt keresnek a tolvajok,

Jött a dózer…

…és letarolt mindent a régi mentőállomás helyén, az Árpád utca és Tűzoltó köz által határolt telken. Az ásatási munkálatok nem tudom, hogy haladnak, egy jó hónapig semmi sem történt, ette a gaz az egész környéket. Most viszont kivágták a még megmaradt fákat, elhordták a földkupacokat,

Eltűnhet az egyik soproni csomagautomata

2014-ben írtuk, hogy Webox csomagautomata létesült Sopronban, az Interspar mellett. Egy évvel később az épületben megjelent egy másik cég által, konkrétabban a Foxpost által üzemeltetett csomagautomata is. Másfél hete jelentették be, hogy a Foxpost felvásárolta a másik vállalatot, ahol pedig mindkét cég jelen volt automatával,

Új műfüves futballpályát avattak Sopronban

Sopron önkormányzata kiemelt figyelmet fordít az egészséges nevelésre, ezért fontosnak tartja, hogy a Magyar labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjában részt vegyen. Az MLSZ a kormány által létrehozott TAO-rendszeren keresztül vállalja a beruházás 70%-át, így a pályázó önkormányzatnak a költségek 30%-át kellett biztosítania. A tóparti pálya

No Thumbnail

Tűzriadó a tartományi parlamentben

Kismartonban tegnap félbe kellett szakítani a tartományi parlament ülését. A képviselőknek nagyjából fél 6 körül el kellett hagyniuk az üléstermet, miután tűzriadó jelzést kaptak. Hozzávetőlegesen 20 percet kellett a politikusoknak a szabad ég alatt tölteniük, amikor is kiderült, hogy a riasztás téves volt. (ORF Burgenland,

Határtalan vízvezeték, Teil 1.

Több szomszédos járás vízbázisát köti össze majd az a határtalan vízvezeték, melynek első szakaszát múlt héten avatták Lajtaszentmiklóson (Neudörfl). Az Aqua Burgenland Sopron első fázisa 2014 és 2017 között készült, és eddig 15 millió euróba került. Ennek keretében a lajtaszentmiklósi vízművet újították fel, illetve egy

Ömlik a pénz Sopronnak: hatmilliárd forint útépítésre és közművekre

Szerintem már most kijelenthethük, hogy dübörög a kampány. Az Áll az Alkuban nincs annyi bőrönd, amibe beleférne az a pénzösszeg, amihez Sopron a közeljövőben hozzájut. A Cyberpress szúrta ki, hogy a tegnapi Közbeszerzési Értesítőben megjelent egy felhívás, melynek tartalma egy keretmegállapodás Sopron úthálózatának, közlekedési létesítményeinek,

Épül a második Orsolya tér

Mindig ezek a szerzői túlzások, mi? Pedig itt is van igazság abban, amit a cím ír. A soproni belváros felújításának kapcsán érdekes jelenségre lehetünk figyelmesek. Az Evangélikus templom előtti tér -tehát ahol a Templom utca, Bünker János Rajnárd köz és a Kolostor utca találkozik- az

8 órányi műsor Sopronból a Rádió 1-en!

Kedden Sopronba érkezik a Rádió 1 Roadshow Balázsékkal, azaz Sebestyén Balázzsal, Rákóczi Ferenccel, és Vadon Jánossal. A Várkerületen, a Mária-szobornál állítják fel mobil stúdiójukat, melyből 6 és 10 óra között megy majd a műsor, amit országszerte lehet hallgatni. Érdekesség, hogy Balázsék tavaly még a Class

A jövőből jöttek a Hátsókapu 1-3. felújítói

Több évtized után végre megkezdődött Sopronban a Hátsókapu 1-3. alatti ház felújítása, és ennek már látványos jelei is vannak. A Kisalföld írta júliusban, hogy megkezdik az épület felújítását, ami több tulajdonosváltás, bírságok, végrehajtások, büntetések után végre egy olyan konzorcium kezébe került, akik kezdenek is valamit

Parkolás túltolva

Azt hiszem, talán erre mondják, hogy túltolta. Legalábbis a személygépjármű vezetője a gázpedált biztosan, ennek következtében pedig a nagymartoni ARENA bevásárlóközpont melletti aprócska domboldalban landolt…

KÉP: Így érkezett a hidegfront

89km/órás széllökéssel érkezett a hidegfront Sopron térségébe, mely csapadékot is hozott. Az előrejelzés szerint a következő napokban 20 foknál melegebb nem lesz.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com