Manapság elengedhetetlen, hogy beszéljünk egy-két idegen nyelven, hogy boldoguljunk nemcsak a munka világában, de a nagybetűs életben is; viszont mi a helyzet a szeretetnyelvekkel, amelyek az emberi kapcsolatainkban lennének segítségünkre?
Sokan ugranak fejest kapcsolatból kapcsolatba, akár házasságból házasságba, és mindig akad valami, ami nem klappol és megmérgezi a kapcsolatot. Mindez elkerülhető lenne a fent említett szeretetnyelvek elsajátításával, illetve annak kiderítésével, hogy a társunk szeretettankját mely nyelv alkalmazásával tölthetjük fel igazán.
Az első szeretetnyelv az „elismerő szavak” névre hallgat. Egy kapcsolat előrehaladtával gyakori probléma, hogy a pozitív tulajdonságokat vagy szívességeket készpénznek vesszük, szinte már fel sem tűnnek nekünk. Mivel egy kapcsolat elején mindenki a legjobb formáját akarja hozni, ezért amit a másikban vonzónak találunk, már a kezdetekkor világos – ám a negatív vonások csak egy bizonyos idő elteltével, szépen sorjában kezdenek felbukkanni, hiszen azokat képtelenség örökké rejtegetni. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, mi is fogott meg a másikban, csak a rossz tulajdonságokra koncentrálunk és azok miatt szidjuk a partnerünket. El kell fogadni, hogy senkit nem tudunk megváltoztatni, de ha látja a párunk, hogy értékeljük az igyekezeteit és személyiségének pozitív oldalát, akkor azzal a jó tulajdonságait erősítjük, és ő is előszeretettel tesz majd szívességeket, mert tudja, hogy nem egy vállrándítás, hanem hála és viszonzás jár cserébe.
A második szeretetnyelv a „minőségi idő”. Különösen a 21. században nehéz megteremteni, hogy az együtt töltött időt valóban közösen, egymásra figyelve, és ne egyszerűen csak egymás mellett töltsük. Mindig körül kell vennünk magunkat valami zajjal, megszoktuk, hogy egyszerre több impulzus ér minket – vacsora közben félhangosan megy a TV, folyton csörög a telefon, a laptop közben az ölünkben… Ez nemcsak a párkapcsolatunkra, hanem saját magunkra is negatív hatással van. Az okostelefon feletti görnyedést vagy a TV-t bámulását nem nevezhetjük minőségi időnek párkapcsolati szempontból, ahhoz egy jó beszélgetés vagy összebújás szükséges – s el is jutottunk a következő szeretnyelvhez.
A harmadik szeretnyelv az „érintések”. Az érintkezés bármely formája ide tartozik. Ha megfigyeljük a házasokat, akár meg is állapíthatjuk, kik mennyi ideje vannak együtt abból, hogy mennyire bújnak egymáshoz, kezet fognak-e az utcán vagy hányszor adnak csókot egymásnak. Általánosságban elmondható, hogy az idő múlásával a testi kontaktus egyre kisebb szerepet játszik, holott ez nem biztos, hogy jól van így. Amire a kapcsolat elején vágytunk, miért ne vágynánk jóval később is? Azoknál az idős pároknál, akiket irigylünk, hogy ötven év házasság után is milyen boldogok együtt, az ölelés és a csók hozzátartozik a közös életükhöz. Persze nyilvánvalóan nem ez az egyetlen titka a jól működő párkapcsolatnak, de biztosan elengedhetetlen, hogy ami a rózsaszín ködös első időszakban jelen volt kettejük között, az ne haljon el nagyrészt vagy teljesen időközben.
A negyedik nyelv az „ajándékok”. Az elnevezés kicsit megtévesztő, talán helyénvalóbb a figyelmesség, mivel a hangsúly nem az ajándék értékén van, hanem a szándékon, hogy örömet okozzunk a másiknak és számára tudat, hogy gondoltak rá. Sőt valószínűleg még többet is érünk el, ha egy saját készítésű csekélységgel lepjük meg választottunkat, mintsem drága ékszerekkel. Legalábbis, ha egyáltalán nem tud örülni az előbbinek, akkor valószínűleg nem a párjába, hanem a pénzébe szerelmes az adott hölgy vagy férfi.
Az ötödik a „szívességek”. Teljesen nem lehet elhatárolni az ajándékozástól, hiszen az is egyfajta szívesség, ám ez összességében sokkal tágabb fogalom. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, ha a ház körüli teendők közül valamit elvégzünk, akkor annak, akivel megosztjuk otthonunkat, egy szava se lehet már. Mégis okosabb és hosszú távon kifizetődőbb lenne magunkba nézni, hogy vajon kiegyenlített arányban végezzük-e el a házimunkát és nem hárul-e több elintéznivaló a másikra. Ha mindig a feleségünk mosogat, heti háromszor vállaljuk magunkra ezt a feladatot. Ha mindig a férj viszi le a szemetet, időről időre „lepjük meg” azzal, hogy hazaérve egy kiürített szemetest talál otthon. Sztereotíp példák ezek, de mindenki képes a környezetében egy-két olyan teendőt találni, aminek elvégzésével egy kis terhet levehetünk a társunk válláról, és ha ez váratlanul éri őket, biztosan nem marad el a jutalmunk.
Fontos megjegyezni, hogy ahogy a személyiségünk is árnyalt, úgy valószínűleg egy ember számára a fent említett tényezők közül akár kettő vagy több is fontos lehet. Meg kell figyelnünk a kívánságait. Ha panaszkodik, hogy sokat dolgozunk, a minőségi idő hiányzik. Ha többször kezdeményezi az összebújást, simogatást, mint mi, akkor valószínűleg azt gondolja, hogy többet is nyújthatnánk e téren. Ha sokszor sóhajtozik, mennyire szereti a virágokat vagy áradozik a barátnőjéről, hogy milyen jólesik neki, hogy mindig meglepi egy kis sütivel, akkor egyértelmű: ő az ajándékokból érzi igazán a szeretetet. Ha sokat panaszkodik, hogy nem segít neki senki a házimunkában, valószínűleg nem a lustaság beszél belőle, hanem a szeretet iránti vágya, ami szívességek formájában jutna el hozzá. Ha megemlíti, hogy a kollégái milyen sokszor megdicsérik az öltözékét vagy a frizuráját, valószínűleg nem féltékennyé akar tenni, hanem jelzi, hogy több kedves szóra áhítozik.
Amennyiben a megfigyelés nem hozza meg a kívánt eredményt és nem sikerül kideríteni, hogyan lehetne csordultig társunk szeretettankja, egy őszinte beszélgetés keretein belül kell rákérdeznünk, miben szenved hiányt vagy milyen vágyai lennének.
Ami pedig a legjobb, hogy mindezt más társas kapcsolatainkra is alkalmazhatjuk, legyen szó barátokról vagy családtagokról.
A cikket Gary Chapman Egymásra hangolva című könyve ihlette.
