Erre a Wespára nem lehet felülni, de gyönyörűen szól

Browse By

Elnézést a címbeli gyenge szójátékért, de kihagyhatatlan volt — annak ellenére, hogy a Wespa együttes tagjai már valószínűleg nagyon unják, hogy holmi robogólegendákra asszociálnak róluk. Bár ki tudja, lehet, hogy ez is része volt a marketingstratégiájuknak, amikor nevet választottak (ami a hivatalos magyarázat szerint egy mozaikszó a WESt PAnnonian, azaz a Nyugat-Pannon régióra utalva). Na de fordítsuk komolyra a szót (a szó szoros értelmében): úgy döntöttem, hogy a Tízforrás tegnapi, utolsó előtti napját a komolyzenének szentelem. Nem bántam meg.

A Wespa vonósnégyes koncertjével a fesztivál végéhez közeledve Fertőszéplak is bemutatkozott mint rendezvényhelyszín. A Mindenszentek-templom kiváló választásnak bizonyult, a helyet mind atmoszférája, mind akkusztikája alkalmassá teszi az efféle programok lebonyolításához. A kéttornyú szentély belső tere tágas, ezért kellő számú nézőt tud befogadni; a közvetlen közelében pedig kényelmes parkolási lehetőség is rendelkezésre áll (négy- és kétkerekű járművek számára egyaránt). Egyedül az róható talán csak fel, hogy a művészek nem voltak mindenhonnan jól láthatók. Véleményem szerint érdemesebb lett volna a nézőtértől kissé távolabb, az oltár közelében helyet biztosítani számukra.

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

A fertőszéplaki Mindenszentek-templom kívülről…

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

…és belülről

A Wolfgang Göllner és Árvayné Nezvald Anett hegedeűművészek, illetve Kóczán Péter brácsaművész és Vámos Marcell gordonkaművész által alkotott kvartett repertoárjában klasszikus darabok és olyan meglepetésszámok is szerepeltek, mint a Psycho című film zenéje. Az összekötő kapocs pedig az volt, hogy a művek mind Amerikához kötődtek.

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

A képen balról jobbra haladva a Wespa tagjai: Wolfgang Göllner, Árvayné Nezvald Anetti, Kóczán Péter és Vámos Marcell látható.

A koncert előtt Fertőszéplak polgármestere, Kóbor Attila tartott rövid köszöntőt, majd rögtön kezdetét is vette az emelkedett hangulatú zenei élmény. Nem tartom magam komolyzenei szakértőnek (távolról sem), de annyi biztos, hogy a szépen megkomponált és előadott dallamok hallatán nehéz volt eldöntenem, hogy a fényképezéssel foglalkozzak vagy egyszerűen csak hunyjam le a szemem és adjam át magam a zenének. Azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy ezzel nem voltam egyedül: a közönség vastapssal jutalmazta a produkciót és az volt az érzésem, hogy készek lettek/lettünk volna akár újra végighallgatni az egészet. Sajnos azonban be kellett érnünk 1 ráadásszámmal. Végül azért mégis csináltam pár képet, fogyasszátok szeretettel.

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

Az egyes darabok között a soproni születésű Kóczán Péter fűzött rövid magyarázatot a hallottakhoz. Szavaiból azt is megtudtuk, hogy visszatérő vendégnek számítanak Fertőszéplakon.

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

Kóczán Péter

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

A képen jobbról Kóbor Attila látható, amint a koncert végén köszönetet mond.

A képen jobbról Kóbor Attila látható, amint a koncert végén köszönetet mond a zenekarnak.

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

A nagy kérdésre, hogy az együttes tagjai Vespa ropogókon hagyták-e el a koncerthelyszínt nem kaptunk választ. Talán örök rejtély marad 😉

Nyitóképünk forrása: CC-BY-SA 3.0 Brianza2008 (Wikimedia Commons).

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com