Menü Bezárás

Hivatalosan is átadták Jánostelepen az elkészült útszakaszt

A hideg, ködös idő ellenére 2013.11.16-án 11 órakor hivatalosan is átadásra került Jánostelepen az első aszfaltozott útszakasz! A jelenleg, mondhatni első lépcsőben elkészült aszfaltozott felület, a Halastó utca és a Szajkó utca lakóinak biztosít kulturált közlekedést. Azért írom, hogy első lépcsőben, hiszen szintén ebben a városrészben, a Varsa utcában is elkezdődött már az útfejlesztés.  Jelenleg is munkagépek dolgoznak az említett utcában, bár ott a területrendezési tervek kivitelezése miatt hosszabb ideig tart, hogy megkapja az utca a végleges arculatát.

Az átadó ünnepségen részt vett Dr. Fodor Tamás polgármester, Abdai Géza alpolgármester és Dr. Simon István alpolgármester is, aki egyben a helyi körzet képviselője is. A jókedvű, mondhatni családias légkörben zajló ünnepségen elhangzott, hogy ez a beruházás a helyi közösség és az önkormányzat közös anyagi szerepvállalása mellett, a nehéz gazdasági helyzet ellenére valósult meg, ami akár példaértékű is lehet! Ez az útszakasz a bizonyítéka annak, hogy közös erővel és szerepvállalással lehet komoly eredményeket elérni! A 68 milliós beruházásból az önkormányzat 46 millió forint támogatást biztosított, így a helyi útépítő közösségnek 22 millió forintot kellett előteremtenie.

A hivatalosan is átadásra kerülő útszakasz nyitószalagját, a helyi gyermekekkel közösen vágta át városunk vezetése. Ezt követően, a gyerekek, akik már görkorcsolyával a lábukon érkeztek, szinte azonnal birtokba is vették az aszfaltcsíkot, hiszen végre nem kell elhagyniuk a lakóhelyüket, ha ennek a hobbinak szeretnének hódolni.

A hivatalos átadást kötetlen beszélgetés követte, ahol a városvezetőket további beruházásokról illetve az eddigi együttműködési tapasztalatokról is lehetett kérdezni, igazán közvetlen légkörben. A kellemetlen, ködös időjárást, a sikeres beruházáson felül feledtette, hogy a résztvevőknek forró teával és aprósüteménnyel is kedveskedtek a helyiek.

Dr. Fodor Tamás köszöntője

A résztvevők egy csoportja

A gyerekek is aktívan részt vettek az átadáson

Szalagdarab emlékbe

Tea, süti, jókedv

Szajkó utca részlet

Egy régebbi tájékoztató még a villanyoszlopon – mert figyelek a részletekre 🙂

Varsa utca még alakulóban

Folyamatosan dolgoznak …

L.L.ZS

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .