Menü Bezárás

Irónia hétfőre

A helyszín a Pozsonyi útról leágazó egyik mezőgazdasági út kereszteződése. Mivel elég gyakran jártam arra az elmúlt 2 évtizedben, és teszem ezt manapság is, tudom a menetét is az alábbi kép tartalmának: anno itt rendesen voltak azért szemétkupacok, kommunális hulladéktól az ipariig minden. Aztán egyszer csak rendbe tették a környéket, és kihelyezték ezt a táblát. Volt hogy fel volt dőlve (most itt a szélre gondoltam, és nem a suttyókra) és én fel is állítottam, rögzítettem. Azonban körülbelül 2 hónapja valaki, számomra felfoghatatlan módon ide rakta ezt a hűtőt. Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy lehet ezt egyáltalán véghez vinni, hogy legyen valakinek annyi esze, hogy pont a „SZEMÉT LERAKÁSA HATÓSÁGILAG TILOS” tábla mellé rakja a szemetet????? Ugyan ez vonatkozik a határátkelő közelében levő parkolóra is, bár ott tegnap úgy láttam, hogy már nincs meg a tábla (vagy be van b__zva valahova a bokrok közé)

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. szkaresz

    Végre valami, amiben egységes a város. A kemping felé sem jobb a helyzet. Fénykép nélkül, mert mi elkövetőparty jogállam vagyunk, mindenki el tud képzelni egy szeméthalmot a más telkén.
    Mivel nem a miénken van, mi vagyunk a gazdag udvar – tiszta hát. Üdv

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .