Menü Bezárás

Ismét „Légibemutatót” élvezhettek a kertvárosban élők

 

 

2013.07.01.-én az esti órákban ismét megérkezett a „szúnyogirtógép” a  Jánostelepi illetve a Tómalmi légtérbe.

Mint arról már beszámoltunk, az előző „légiparádé” is izgalommal volt teli, hiszen az alacsony repülésimagasság mellett a manőverek is igen veszélyesnek tűntek.

Aztán jött a szomorú hír, a repülőgép lezuhant egy búzamezőn, valószínűleg motorhiba miatt.

Akkor sokan voltak úgy a hírrel, hogy sajnálatos a baleset, de szerencse, hogy nem lakott terület felett történt a szerencsétlenség.

Azt sajnos konkrétan nem tudjuk, hogy esetleg ez egy másik gép vagy ilyen gyorsan sikerült a javítás, de ez csak az izgalmakat fokozta, hiszen aki tehette az utcáról vagy az udvaráról figyelte a repülő tevékenységét és reménykedett, hogy ne következzen be ismét a tragédia.

A pilóta ezúttal is magabiztosan uralta a gépet, bár látszott, hogy a manőverek már nem annyira merészek, és a sebessége is lassabb, de a gyerekek nagy örömére alacsonyan és szinte minden utca vonalát érintve „mutatta” meg magát.

Reméljük, ezúttal nem kell majd balesetről beszámolnunk ezzel kapcsolatban.

 

Ez is érdekelhet

1 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .