Menü Bezárás

Itt a sorrend az EP választások szavazólapjáról! Ugye mentek szavazni?

Bizony, ez a választások éve. Országgyűlési képviselőválasztás, EP képviselőválasztás és az Önkormányzati választás is ebben az esztendőben van. Most ezek közül a második voksolás van soron. Figyelembe véve az előző részvételeket, elmondható, hogy viszonylagos érdektelenség uralta eddig az EP választásokat hazánkban. Talán, ezt az is okozza, hogy Magyarországot leginkább a belpolitikai témák uralják és nyomják rá a bélyegüket erre az egyébként nagyon is fontos választásra. Az Európai Unió eredményei, céljai háttérbe szorulnak, keveset hallunk róluk, és talán az emberek kevésbé nyitottak az ott zajló események követésére, hacsak nem valami hangsúlyosabb témáról van szó. Ilyen volt az elmúlt időszakban például a pálinkafőzés körüli vita, vagy éppen az Akácfák irtásának története.



Mit érdemes tudni?

2014. május 25.-én ezúttal az EP választásokon van a sor, ami egyfordulós listás szavazás és hazánkban csak pártok vehetnek részt rajta. Az induláshoz a pártoknak április 22.-ig 20.000 támogató aláírást kellett benyújtaniuk a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Amit még fontos, hogy az egész ország egy körzetnek számít, így az egyes listákról a jelöltek, a pártok által eredetileg bejelentett sorrendben juthatnak mandátumhoz. A mandátumok elosztása arányos rendszerben történik, tehát fontos a szavazáskor kialakult végső eredmény. Magyarország mandátumainak száma erre az öt éves szakaszra 22-ről 21-re csökkent, Horvátország EU csatalakozása miatt.

 

A hivatalos kampány a választás előtti 50. napon, 2014. április 5-én indult. A pártok nem kapnak állami támogatást erre a választásra, viszont a törvény nem szabályozza a kampányköltségek nagyságát. Így minden párt annyit költhet a kampányára, amekkora forrást elő tud teremteni, illetve amennyit költeni kíván az EP választásokra. Hozzáteszem, véleményem szerint nagyon háttérbe szorul a tájékoztatás illetve a célok hiszen alig-alig lehet találkozni a pártok EU-s programjaival, így nehéz eldönteni, hogy melyik politikai csoport mit kíván tenni Magyarországért vagy éppen milyen irányelvet kíván követni Brüsszelben.

Javaslatom, hogy tájékozódjatok, az internet nagy segítség ebben. No persze, ha valamelyik pártirodát felkeresitek, biztos vagyok benne, hogy készséggel állnak rendelkezésre és megválaszolják a kérdéseiteket. Előbb-utóbb azért befutnak, gondolom még május 25.-e előtt a szóróanyagok a háztartásokba, de nem árt biztosra menni. Ha már választás lesz, hát szavazzunk! Szavazzunk úgy, hogy tiszta lelkiismerettel elmondhassuk, tájékozódtunk és egyenlő esélyt biztosítottunk minden pártnak arra, hogy meggyőzzön, az ő programja/képviselője mellett tesszük le a voksunkat.

2014. április 22.-én a NVB. elvégezte a sorsolást, aminek értelmében a pártok a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapokon:

Magyar Szocialista Párt
Seres Mária Szövetségesei
Fidesz-KDNP
A Haza Nem Eladó Mozgalom párt
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Lehet Más a Politika
Együtt-PM
Jólét és Szabadság Demokrata Közösség
Modern Magyarország Mozgalom Párt
Új Magyarország Párt
Demokratikus Koalíció

Ez azonban nem biztos, hogy a végső sorrend, hiszen előfordulhat, hogy a lista rövidebb lesz. Hogy miért? Mert az ajánlások ellenőrzése még vissza van, így, ha ott kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása, az még lekerülhet a szavazólapról. A szavazólapon természetesen szerepel majd a lista sorszáma, a listát állító párt neve, rövidített neve és emblémája/logója, a szavazásra szolgáló kör, valamint a listán szereplő első öt jelölt neve.

Bővebben tájékozódhatsz az alábbi oldalon, amit figyelmetekbe ajánlok:

http://www.elections2014.eu/hu

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .