Menü Bezárás

Lakossági fórum volt

Tegnap este 6-tól lakossági fórumot tartottak a Lisztben, ahol mi is képviseltettük magunkat, 3 fővel.

Elsőként az Erzsébet-kert felújításáról volt szó. Képet kaphattunk, hogy hogy is nézett ki az elmúlt másfél évszázadban a terület, illetve kiderült, hogy körülbelül az 1910 környéki arculatot fogják visszaállítani. Persze nem teljesen, mert egy részen most a Mártírok útja fut, egy másik részen pedig a NYME:INYK épületei állnak, értelemszerűen ezek a részek ki is estek. A Mártírok útja bedarálása azonban több felszólaló fantáziáját is megragadta, mármint hogy majd egyszer a jövőben jó lenne azt megszüntetni, vagy neadjisten csökkenteni a forgalmát, és akkor egy szép nagy, teljesértékű parkról beszélhetünk. Elmondták, jelen állapotban ez egy fontos összekötő út az Ady Endre út/Csengery utca/Kossuth utca/Bánfalvi út környéken, és amíg nincs valamiféle elkerülő, lehetetlenség itt megszüntetni a forgalmat. Ami viszont biztos, hogy több esetben is egyezni fog a régi kert-képpel a felújított verzió, jelenlegi gyalogos útvonalak tűnnek el, helyettük másikak kerülnek kialakításra, és a Tóth Antal utca irányában is lesz valami fejlesztés (remélem a járdának használt kerékpárutat is megszüntetik). Ami biztos, hogy lesz új zenepavilon, mely eredetijének tervei szinte teljes egészében megmaradtak, így könnyű szerrel lehet rekonstruálni, lesz kaszkád, amiből valami jelenleg is megvan, csak rendkívül romos állapotban, illetve fák is belenőttek, az Ady Endre út felől végig olyan hagyományos, „klasszik” kerítést építenek ki, mint ami most is látható egy részen, az egykori Sörházat nem rekonstruálják, de egyfajta korlátelem fog majd emlékeztetni a helyére, lesz szökőkút, illetve a központi virágágyás, „főparter” kör alakú lesz. Összesen 34 fa kerül majd kivágásra, különböző egészségügyi, kockázati, és „útban van” típusú okokból, viszont helyettük 88 új fát ültetnek majd. A projekt 250 millió forint összköltségű, és 100% támogatottságú.

Aztán szóba került egyfajta kerékpáros infrastruktúra megalkotása a GYSEV pályaudvar-Mátyás király utca-Várkerület-Színház utca-Erzsébet utca-Állomás utca útirányban. Itt én többször is felszólaltam, ugyanis a tervekben olyan dolgok szerepelnek, hogy például a Mátyás király utca – Csengery utca kereszteződésben majd át kell tolni a kerékpárt a zebrán, ahogy a Domonkos templomnál is. Ez szerintem teljesen nonszensz, lenne hely kerékpáros kanyarodósávoknak is, de akár felállóhelynek is, a polgármester szerint viszont sok gyerek is kerékpározik a városban, akik nem tudnák ezeket jól használni, ezért született ez a megoldás. Persze azt tudni kell, hogy gyerekek 12 éves korig alapból tekerhetnek a járdán, így viszont mindenkit megszivatnak, konfliktusokat fog ez eredményezni a kerékpárosok és gyalogosok között. A Várkerületen a szervizutakon alakítanának ki kerékpáros nyomokat, a Hűségkútnál pedig be a jelenleg sétálós/parkolós/sétálós részre, ezt nem egészen értem, hogy is fogják kivitelezni, majd pedig a Színház utcán át az Erzsébet utcára, ahol megint kerékpársávon csapathatjuk magunkat, a Csengery – Erzsébet utca kereszteződésénél pedig már belezavarodtam, mert végig annyiféle megoldást próbáltak mutatni, hogy azt már követni sem lehetett. Az egyetlen pozitívum, hogy az Ikvahídi „jelölt kerékpáros útvonal” illetve a Deák téri kerékpárút összeköttetésbe kerül. Aztán körülbelül ennyi a pozitívum, az még talán tetszetős, hogy a legtöbb helyen kerékpársáv lesz, de ez a gyalogátkelőhelyen áttolás egy rettenetes megoldás. A tervek láttán kisebb vita is kialakult, autósok, kerékpárosok, és a térségben lakók között.

Végül a Várkerület megújításáról esett szó, ahol kiderült, hogy az első fázis munkálatai már idén megkezdődnek, sőt, el is készülnek, na persze ha az időjárás kibírja addig fagyok és hó nélkül. Természetesen először minden szakaszon a közműveket teszik rendbe, aztán jön a burkolatépítés. Némi forgalomkorlátozással, illetve parkolók megszüntetésével jár majd a munkafolyamat, de az egyik felszólaló kérdésére válaszolva elmondták, nagyobb fennakadásokat igyekeznek majd elkerülni.

Ez is érdekelhet

1 Comment

  1. Pingback:Megkezdődött a belvárosi kerékpározás tönkretételének kivitelezése | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .