Menü Bezárás

László János Fodor Tamás polgármestert bírálta!

A Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János tartott előadást Nemzeti Közlekedési NapokonMit tehet az önkormányzat a kerékpáros közlekedés fejlesztése érdekében? Költséghatékony megoldások című prezentációjában került elő több, kevésbé kerékpárosbarátra kifejlesztett közlekedéstechnikai fejlesztés. A Mátyás király utcai kerékpársáv végződésről és átvezetésről a következők hangzottak el:

László János, aki már személyesen is meglátogatta a szóban forgó helyszínt, kijelentette, hogy a polgármester a kerékpárosok veszélyeztetettségérzetét  ahelyett, hogy kivitelezhető közlekedéstechnikai eszközökkel megszüntette volna, az egyszerűbb elhárító magatartást választotta.

„Szállj le, told! Gyönyörű rámpákat is épített, hogy ne legyen kényelmetlen a járdára föl, a járdáról le, a járdára föl és járdára le. Azt gondolom, hogy ez sem a veszély valódi elhárításának eszköze.”

belvarosikerekpar2
Köztéri matrica az iho.hu-n megjelent cikk bevezetőszövegével

 

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. drbuboo

    Én ebben a kereszteződésben egyszerűen a buszmegállónál átsorolok az egyenesen és balra haladó autósávba. Volt már, hogy anyázott egy autós, hogy mit keresek ott, ha van kerékpársáv, miért nem azt használom, de megmondtam neki, hogy bizony a kereszteződésen nem vezet át kerékpársáv, tehát a kereszteződésen úgy kell áthaladnom, ahogyan rendesen, kerékpárosként elő van írva, vagyis az egyenesen haladó sávban.

    Adtak egy pofont a szarnak ezzek a megoldással. Sok biciklista egyszerűen továbbmegy a kerékpársáv folytatásában, vagy a zebrán biciklizik, a szabályosan közlekedők pedig az autók anyázása mellett csalinkáznak. És van még néhány hasonlóan rossz megoldás a városban.

    • nattomi

      Én meg a jobbra kanyarodó sávból szoktam továbbmenni egyenesen, ott rendszerint nem áll senki vagy max 1 autó. Tudom, nem szabályos, de akár az is lehetne, mert van arra lehetőség, hogy kerékpárosok számára engedélyezett legyen az egyenesen továbbhaladás a kanyarodósávból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .