Menü Bezárás

Létszámcsökkentés a Magyar Telekomnál! Soproniak is érintettek?

Hivatalos sajtóközleményt adott ki a Magyar Telekom, mely szerint a következő két év során, közel 1700 munkavállalójától válik meg. Meg nem erősített információk szerint a soproni munkatársakat is érinti a létszámleépítés. Amennyiben sikerül érdemi információt kapnunk erre vonatkozóan, igyekszünk arról is beszámolni. Nos, a hivatalos sajtóközlemény itt olvasható:

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel

A Magyar Telekom megállapodott a Társaságnál működő érdekképviseletekkel a következő két évet érintő bér-, létszám és béren kívüli juttatási kérdésekről.
A Magyar Telekom menedzsmentje az elmúlt időszakban számos lépést tett annak érdekében, hogy a hatékony, korszerű és hosszútávon fenntartható működés érdekében, megőrizve piaci pozícióit egy jövőt álló vállalat alapjait tegye le, összhangban a cég által korábban meghirdetett Telekom 2017 stratégiai programmal.
Ugyanakkor a külső környezet, a globális és hazai távközlési piacot jellemző erős verseny következtében a Magyar Telekom versenyképességének további javítása érdekében további radikális költségcsökkentő intézkedésekre kényszerül, amelynek keretében a következő két év során hozzávetőlegesen 1700 munkavállalójától válik meg.
A létszámcsökkentésre több ütemben kerül sor, a munkatársak egy része az idei évben, egy részük a jövő évben távozik a vállalattól.
A távozó munkatársak újra-elhelyezkedését a jól működő Esély program keretén belül aktív álláskereséssel, munkaerő-piaci tréninggel és személyes tanácsadással támogatja a vállalat, bízva abban, hogy ezen eszközeivel is hozzájárul ahhoz, hogy a Telekomtól távozó korszerű szaktudással rendelkező, szakképzett munkavállalók mihamarabb újra el tudjanak helyezkedni. Ezenfelül önkéntes programot is meghirdetett a cég, amelynek keretében az elbocsátásra önként jelentkezőket további egyedi juttatások illetik meg.
A Magyar Telekom a vállalatnál maradó dolgozóinak továbbra is versenyképes jövedelmet kíván biztosítani, beszállítóival pedig fenntartja a partneri viszonyt.
A költségcsökkentési célok teljesülése mellett a piacvezető telekommunikációs vállalatnál így létrejövő karcsúbb szervezet a menedzsment álláspontja szerint rugalmasabban képes majd a versenypiaci kihívásokhoz alkalmazkodni és valódi online vállalatként működve megfelelni ügyfelei igényeinek.

forrás: telekom.hu

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .