Menü Bezárás

Más is van az út szélén

Persze, persze, mondhatjátok hogy ez szenzációhajhász cím, és biztos a prostitúcióról lesz  szól, pedig nem. A cikk ugyanis a városi utak szegély körüli részéről fog szólni. Ugyebár az ember azért időnként találkozik utcaseprővel, a belvárosban mindenképp. Felsöprik a „salakot”, az eldobált cigarettacsikkeket, és beledobják abba a kis kukába amit magukkal húznak. Ez így jó, és így is kell lennie. DE. Nagyon úgy tűnik, hogy a külsőbb városrészekre ez már nem vonatkozik, ugyanis arrafelé nem igazán takarítják az útburkolat szélét. Most ne olyan utcákról beszéljünk, mint a Virág utca, ahol ha söpörnének, el is fogyna az útburkolat, hanem itt van például a Felsőbüki Nagy Pál utca. A Kőszegi úti aluljáró átadásának kapcsán ennek egy bizonyos szakasza is módosult. Sajnos ez viszont nem hozta magával azt, hogy az út többi, fel nem újított részét is karban tartsák, ezért hordalék, fenyőtű és tobozok teszik kellemessé az út szélén akármilyen lassú járművel haladók mindennapjait.

Meg persze itt van a rakás vadgesztenye fa, amik szépen ékesítik a város egy-egy utcáját, csak ami lehullik róluk, az nem csak ronda látványt nyújt, de még balesetveszélyes is, szintén elég kellemetlen élmény lehet egyesek számára.

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. Gonzai

    Valóban jogos a felvetés a cikkben, egy dolgot azonban hiányolok. Személy szerint én lépten nyomon kutyaürülékkel találkozom, ami engem jobban zavar, mint a lehullott vadgesztenye, ami csak az évnek ebben a szakaszában fordul elő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .