Menü Bezárás

Megígérték, megvalósították! Közvilágítás a Pihenőkereszt lakóparkban!

Szeptember végén számoltunk be, hogy közvilágítást kap a Pihenőkereszt lakópark. Az akkori sajtótájékoztatón Dr. Fodor Tamás és Sass László önkormányzati képviselő társaságában jártuk be a környéket és meggyőződhettünk arról, hogy elkezdődtek a munkálatok. Akkor elhangzott az is, hogy 107 darab, korszerű, LED-technológiájú lámpatest kerül telepítésre. A kivitelezés összköltsége 54 millió forint lesz, amit teljes egészében Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata biztosít.

A kivitelezés kezdetekor …

Az akkor ígéret valóra vált és szerdán, sajtótájékoztató keretein belül került sor a hivatalos átadásra. Nem véletlenül volt az esti órákban a bejárás, hiszen miután fényforrásokról van szó, így amolyan „civil” kontrollt is kapott a sok-sok lámpatest, működés közben.

Jelentem világít !

A hivatalos tájékoztatón elhangzott, hogy az itt élők számára a közvilágítás, a közbiztonság növekedését is jelentheti illetve a komfortérzetét is emeli. Megtudtunk új, érdekes információt is. Az itt telepített LED-technológiájú világítótestek, amolyan teszt alatt is állnak a városunkban, hiszen ha beválik ez a fajta közvilágítási projekt, akkor a jövőben további városrészekben is ilyenekre cserélik le a korszerűtlen lámpákat.

 Fodor Tamás, Simon István és Sass László a bejáráson

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .