Menü Bezárás

Nem mindenhol újult meg a kerékpárút-hálózat a Fertő tó magyar oldalán

Már átadták kétszer, mégis, ma megtapasztaltam, hogy nem mindenhol újult meg a kerékpárút a Fertő tó magyar oldalán. Balftól egészen Fertődig gyönyörű, a kezdetben megjelent hibákat kijavították, egy hajszálrepedést sem láttam, néhol a padka homokját rámosta az eső, de ezen egy kis tisztítókocsival könnyen lehetne segíteni.

Fertőszéplak-Fertőd vasúti megállóhelytől, tehát a két település határától azonban Fertődön semmi sem változott. Az aszfalt ugyan olyan hullámos, mint eddig, a „mágikus sárga festék” sem került itt bevetésre, egyedül az új, Eurovelo típusú kitáblázással lehet találkozni, bár már láttam abból is mérsékelten elfordult verziót. Ahol beton volt eddig, ott most is beton van, és persze nem jó minőségű, ez tart egészen a település határáig, mármint ha Pomogy felé vesszük az irányt.

A település vége táblától azonban csodák csodájára tükörsima, felfestett aszfalt, olyan, mint amit korábban már megtapasztalhattunk pár településsel visszább. A lelkesedés azonban alábbhagy, amint elértünk egy, a térképeken Peregház néven megtalálható, fel nem épült szállodáig (?), innentől Pomogy határátkelőig UGYAN AZ A RAKÁS SZAR, MINT EZELŐTT, az útburkolatból kinőtt fű nincs lenyírva, a fák belógnak, tízcenti mély kátyúk, botrány. Erről persze a többi sajtóorgánum elfelejtett írni. Remélhetőleg a beruházás második fázisában már ez, a meglehetősen hosszú szakasz sem marad ki a felújításból.

Ez is érdekelhet

1 Comment

  1. Tóth Anna

    Az bevásárlóközpont akart lenni 🙂 Fertődtől pedig mindig is gond volt a fűnyírással, évi kétszer, ha nyírják…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .