Menü Bezárás

Népszerű volt a Művész Korzó

Szombaton, a Várfal sétányon megrendezett Művész Korzó igazán népszerű program volt, hiszen rengeteg látogatót vonzott. ivermectin pour-on gun Helyi zenészek és művészek, mutatványosok szórakoztatták a látogatókat egészen este 20 óráig. ivermectin at 200 mcg/kg A Tűztorony lábánál felállított színpadon fellépők sora kápráztatta el a közönséget, ahol mindig nagy taps volt a jutalom. Színes és látványos program volt még a minden órában felvonultatott kaloda fogságra ítélt bűnösök és kísérőik mutatványa, ahol a rémtetteket hangosan kiáltották ki. ivermectin 1 for dogs A gyerekeket ingyenes ügyességi feladatokkal várták, ami szintén nagy siker volt. Persze a felnőtteknek is volt látnivaló! Találkozhattunk a népszerű SZÉNA karikatúráival éppen úgy, ahogy például a soproni fotóklub alkalmi kiállításával, ahol nagyszerű fotóválogatást láthattunk. Ezzel a programmal párhuzamosan és mintegy kapcsolódóan, a Fő téren vásárt tartottak, ahol a kézműves tárgyak vásárlása mellett éhségüket és szomjukat is olthatták az érdeklődők.

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .