Browse By

No Thumbnail

Olajszivárgás

A következő fotókat a Halász-Botond utca kereszteződésénél sütöttem el. Nem rég fejezték be az aszfaltozást, feltételezem hogy onnan maradt vissza az olaj. De a hordó ereszt….

No Thumbnail

LEDfal

Széchenyi téren egy baromi nagy LED fal lett felállítva, ismeretterjesztő rövidfilmek mennek rajta

No Thumbnail

Páneurópa meg huszadika

Rendben lezajlottak az események, Páneurópai Piknik emlékizén nem tudtam sajnos kimenni, cserébe voltam Vad Fruttikon, az mekkora volt 😀 Itt van egynehány kép meg vidijó

No Thumbnail

KV vs. utasok

Ma érdekes dolgot láttam. A Győri úton gyalogoltam, már a város felé, mikor jött egy busz, feltételezhetően 20-as. Kijelzős Rába Premier szóló busz volt, az első kijelzőn 20-as járat száma és a megfelelő végállomás, az oldalsó kijelzőn 11-es járat száma és a megfelelő végállomás, a

No Thumbnail

Soproni

Ez nem tudom, mi akar lenni, selejtez a sörgyár?(katt a teljes méretű képhez)

No Thumbnail

Elbontották

Mióta én emlékszem, az a ház romos volt. És volt előtte kordon/kerítés. A Halász utca-Szent Mihály utca kereszteződésénél van az említett ház. Szerintem mindenkinek egyértelmű 🙂 Miután felújítják a Halász utcát, azért magát a házat is fel lehetne, ráfér 😀

No Thumbnail

Új áruházak

Épül az Aldi. Épül a Lidl. Épülni fog még egy Lidl. Én speciel szeretem a diszkont áruházakat, de nem hiszem hogy túl sok jót tesznek a városi kisboltoknak, illetve CBA-nak, Coopnak, Reálnak … Csak nehogy az legyen a sorsuk, mint például az IKVA/Fenyő áruháznak, utóbbiban

No Thumbnail

Szemétválság?

Nem tudom, mi fog kisülni ebből a 70% (?)-kal emelkedett szemétdíjból, de az biztos hogy a Mély úton már a kis kuka nem bír el ennyit

No Thumbnail

Talán hamarosan végre …

Lesz valami a Halász utcából is Egyébként meg bocs a kevés postért, voltam kicsit nyaralni meg nem igazán történt semmi különös a városban, max a parkolóház megnyitása de az meg már lerágott csont, és nem is szabad bent fotózni, szal erről ennyit. Igyekszem mostantól gyakrabban

No Thumbnail

Kikötő?

A Nemeskúti úton? Lemaradtam valamiről, vagy régen a Szárhalmi erdő helyén tó volt?

No Thumbnail

Harrer

Tegnapi nap hallottam a rádióban a Harrer nevű cukrász/csokoládéüzemről, mely az Aranyhegyen nyílt meg. Az egész konkrétan egy vendéglátó egység, nagy választékkal, de plusz szolgáltatásként 25 fős csoportokat engednek be bizonyos időközönként egy terembe, ahonnan üvegfalon át lehet nézni az üzem dolgozóit, illetve egy bemutatón

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com