Menü Bezárás

Sikeres volt a 11. Patikanap Sopronban

Sopronban 11. alkalommal tartották meg a patikanapot az Arany Kígyó Gyógyszertárban. Az Országos Patikanaphoz csatlakozva egész nap ingyenes szűrővizsgálatok és tanácsadás várta az érdeklődőket. A vérnyomás, vércukorszint és koleszterinszint mérése mellett, lehetőség nyílt megtekinteni a gyógyszertárban zajló folyamatokat is, így némi betekintést is nyerhettünk a gyógyszerkészítés rejtelmeibe.

Dr. Simon István alpolgármester köszöntőjében elmondta: – Van értelme a tudományos áldozatnak, amely a folyamatos fejlődést és az emberi életminőség javítását szolgálja. A patikanap így ebben a perspektívában is fontos, hiszen ars poetica-ja a prevenció, a megelőzés, az egészség érdekében. Bárki eljöhet ide, részt vehet különféle szűréseken, tanácsokat és segítséget kaphat egy egészségesebb élethez. Ezért nagy köszönet és tisztelet jár a szervezőknek!

Dr. Gangl Teréz, a megyei gyógyszerészkamara elnöke, az Arany Kígyó Gyógyszertár vezetője kiemelte az orvos-gyógyszerész kapcsolat fontosságát a beteg érdekében végzett munka során, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a nyílt nap során is fontos betartani a gyógyszerészi kompetenciákat, ezért a szűrővizsgálatok tájékoztató jellegűek.

Dr. Cserkuti Csilla, tiszti-főgyógyszerész elismerését és köszönetét fejezte ki az Arany Kígyó Gyógyszertár vezetőjének, hogy minden évben színvonalas programokkal rendezik meg Sopronban a patikanapot.

Ebben az esztendőben a dohányzás, az egészséges táplálkozás, a fogyókúrák és a diéták álltak a patikanapi program középpontjában.

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .