Menü Bezárás

SOPRON TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Mint megírtuk az Önkormányzat településfejlesztési koncepciót dolgoztatott ki, amelyre várják a lakók véleményét is.

500 oldalt átnézni nem a legegyszerűbb, így hiába lehetne minden oldalhoz mégy egy oldalnyi véleményt, kommentárt írni, erre sajnos nincs kapacitásunk.

-Előnyt jelentene az egységes helyi építési szabályzat létrehozása, az eddigi különállóak egybedolgozása és jogszabálybeli ellentmondások egységesítése.

A vasútállomás déli oldalán, a Felsőbüki Nagy Pál mellett épülne autóbusz pályaudvar és az intermodális csomóponthoz kapcsolódó P+R parkoló. 

-Az épülendő pályaudvar semmilyen jelenlegi buszjárattal nincs összeköttetésbe. Az autóbuszok zajszennyezése túllépné  határérték határértékét! Mivel a korábbi zajmérés alapján a vasúti közlekedés már átlépte, csak a túllépés még nem haladja meg a 10 dB-t. A beruházás rendkívül tájromboló is a Lővérekre jellemző kis-városias lakóházak közelében. A tervezett helyszín lehetne GySEV pályaudvar előtti köztér, a Bartók Béla és az Állomás utca között, a Spar áruházzal szemben.
A buszvonalaknak nem kell felesleges kitérőt tenniük, alájuk földalatti P+R parkoló is építhető. Felvethető még a Déli Pályaudvar újbóli megnyitása után, e mellé helyezni az buszpályaudvart, hiszen így a buszgarázs is a közelben helyezkedne el, beépíthető zöldterület pedig megfelelő mennyiségben van.

-A városrész célokkal egyetértésemet fejezem ki, fontossá téve a belváros mielőbbi helyreállítását, az Várkerületről az autók legnagyobb mértékben való elterelését, a a sétálóutca jelleg létrehozását.
-Fontos, hogy a régóta tervezett és hiányolt gyalogos (esetleg kerékpáros) aluljáró a vasútállomás alatt a Lővérek földalatti összeköttetésével is mielőbb megépüljön.
-Az oktatási és egészségügyi tervek szintén kifogástalanok, bár az óvodai és bölcsődei férőhelyek számának növelése fontos volna hosszútávon is.

-Bár kivitelezése kevésbé megoldható, de a tényleges népesség számának megismerése is fontos lenne. Évente akár 2000 fővel is nőhet a Sopronba bejelentettek száma, ebből a számból kapható a 60.528-as össznépesség. Ám a „becslések szerint megközelítheti a 70 ezer főt” már egy jóval nagyobb és kevésbé pontos számadat, pedig ez tükrözné a valós értéket!

-Szorgalmazom a 2011-es Népszámlálás adatai kidolgozásának felgyorsítását, hiszen a 2001-es ingázási statisztikák korántsem mutatnak valós adatot 2014-ben, amikre jelenleg tervezünk és alapozunk!

-Hasonlóan fontos lenne a népesség összetétel pontos felmérése, városi szinten. Ugyanis míg azt tudni hogy 10 év alatt a németek száma 1963-ról 3448-ra változott,  a cigányok száma 144%-al nőtt (184-449 fő). Ezek a számok nem mérvadóak!
„Valós számukról azonban a népszámlálások többnyire alábecsült értékeket közölnek.”

-A koncepció tartalmazza azokat a tényeket, amik  a sajtó különböző orgánumaiból az elmúlt évben, években kevésbé sikerült közreadni! Az erőszakos bűncselekmények száma megnőtt, a lakosság félelemérzete megalapozott, ám arra hivatalos alátámasztást ezidáig nem publikáltak!
„Az elmúlt évek felgyorsuló népességmozgásának eredményeként azonban mára már nem ilyen egyértelmű a helyzet: a lakosság szubjektív biztonságérzete kismértékben romlott, amit a bűnözési statisztikák is alátámasztanak.”
„Sopronban a KSH adatai szerint 2012-ben 2267 bűncselekményt regisztráltak, ami a megelőző öt év jellemző értékeihez képest számottevő, 20%-ot meghaladó többletet jelent”
 „A sokáig példás közbiztonsági helyzettel rendelkező Sopron bűnügyi helyzete az elmúlt évek társadalmi folyamatainak eredményeként a rendőrség erőfeszítései ellenére kis mértékben romlott.”

-A hajléktalanok, akik számának ismerté tétele szükséges lenne, a Kossuth Lajos utcai műemlékből egy speciálisan számukra kialakított épületbe való költöztetése fontos lenne, valamint a férőhelyek számának minimum megnégyszerezése!

-A VOLT fesztivál 2017-ig való áthelyezése a Páneurópai Piknik Emlékhelyhez. Ide hasonlóan ki lehet vinni a szolgáltatókat és fesztiválozókat, mint ahogyan eddig történt, és a természet és lakosság számára is pozitív lenne!

-A koncepció csupán csak megemlíti a megújuló energiahordozókat, azoknak szerepet nem szán, teljes mértékben a hagyományos vezetékes és nem vezetékes energiahordozóknak szánja a szerepet. Fontos lenne a városnak, osztrák példára szélparkot építeni, amik 25 évere, felújítás után további 25 évre teljes mértékben kielégíti a város energiaforrását! A meglévő biogáz felhasználás fejlesztése is jó pontnak számítana európai személettel.  Ezekkel az eblőrelépsekkel jelentősen csökkenthető lehetne a város levegőjének szennyezettsége!

-A városnak bevétele származna a Greenenergy Zrt. felvásárlásával, hiszen a Swedwood Sopron Bútor Kft (jelenleg: IKEA Industry Magyarország Kft) és a Baumax áruház hőfelhasználására hosszútávon is lehet számítani.

-Fontos lenne a Magyar Közúthoz tartozó Mártírok útján a kerékpáros átvezetők kialakítása, hiszen ez az út bár meg fog szűnni, addig is sok segítséget jelentene a közlekedőknek!
A későbbiekben megvalósuló Erzsébet kerti rekonstrukció hasonlóan jó kezdeményezés a Várkerületi helyreállítással!

-A kialakított belvárosi kerékpárutak újrarendezése az igénybevevők kritikái alapján

-Hosszútávú koncepció lehetne a Csengery utca – Béke út (folytatásában Vasúti sor, Felsőbüki Nagy Pál utcával párhuzamosan)  egyirányú sugárutasítása (lásd pl.: Bécs) Így a forgalom megfelelően el tudna oszlani, a forgalmi dugók mérsékelhetődének.
Csengery utca: Kelet-Nyugat (Kópháza-Ágfalva)irányban, míg a Béke út ellenkezőleg.

-Elképzelhető módosítás lehetne az Alsó-lővér utcával ellentétesen egyirányú forgalmi irány a Hunyadi utcában, a gyorsabb utascsere érdekében az iskola előtt.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .