Strandteszt 1. rész: Nagytómalom

Browse By

Nyár van, 36°C+ mindenki azt mondja, irány a vízpart. Persze a vízparton még ugyan úgy meleg van, de a vízben már hűsölésre van lehetőség. Térségünkben számtalan lehetőség áll rendelkezésre, én idén azt vettem a fejembe, hogy a természetes fürdővizeket járom be.

Ezért is mentem tegnap a Tómalomfürdőre. Sokak szerint snassz, “kommunizmus maradéka” ez a fürdő, én sem voltam már évek óta, mondjuk nem ezen indokból, hanem mert egyszerűen nem volt kivel. Most se, de most már rávettem magam, hogy egyedül is lemenjek, és megmondom őszintén nem bántam meg. Az elmúlt években számos újítást, fejlesztést eszközöltek a fürdőnél, megújult a “kiszolgáló épület”, új öltözők, zuhanyzók épültek ki, gyerekrészleget is kialakítottak, satöbbi. Ezért talán nem is volt olyan meglepő, hogy este 6 körül gyakorlatilag teltház volt, ha autók egymáson is tudnának parkolni, az most biztosan megtörtént volna. A kerékpártároló is dugig volt, és mindenhol ember. A kiírás szerint a víz 28°C-os volt, ami abszolút korrekt. Szerencsére a tömeg a vízben eloszlott, és hát ez nem is véletlen, a Nagytómalom vízfelülete elég nagy, még ha nem is lehet kihasználni teljesen, a horgászok, nádas, gondozatlan részek miatt.

Szerencsére még van érvényes diákigazolványom, és remélhetőleg egy darabig még nem is kell ezt nélkülöznöm, ezért a belépő 210Ft(!!!) volt. A nagy hőségre való tekintettel a felnőtt belépő is kb 320Ft most, úgyhogy abszolút nem vészes. Az mondjuk már húzósabb, hogy egy dobozos Soproni 460Ft, egy hot-dog pedig 500Ft, de hát általában ilyen vendéglátóipari egységekben ez így szokott lenni. A parton hangszórókból rádió szól, de a “fürdőmester” nem tudta eldönteni mi szóljon, ezért a Nap Rádió – Petőfi Rádió – Kronehit trió között váltogatott, ahol épp jó zenét hallott.

Közlekedés szempontjából kiváló helyen van a fürdő, kerékpáros útvonal elágazás van itt a Fertő tó-Kismarton-Sopron irányokba, illetve soproni helyi buszjárat jár le óránként, 6-os jelzéssel.

Összefoglalva: nekem nagyon tetszett a strand, volt pár “kultúrálatlanabb” fürdőző is, de egyáltalán nem prolifürdő, lehet napozni, ugrálni, gyerekek csúszdázhatnak, vízibicikli is van, és ha nagyon megéhezik az ember, fogyaszthat is valami finomat. Tehát összességében nagyon élvezetes itt a fürdőzés!

8/10 pont, az élményelemek hiánya, és a kevés kerékpártároló miatt.

Tómalom-fürdő a Foursquare -en