Menü Bezárás

Szelektív szemét ügy – A tábla a hibás?

A Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás kiadványa a napokban érkezett meg postaládákba. Gondos, szép kiadvány, újrahasznosított papíron és ezen felül még tartalmas is. Elsősorban az új rendszer kialakításáról ad tájékoztatást, megemlítve a cséri hulladékkezelő központot is, de a szelektív hulladékgyűjtés rejtelmeibe is bevezet. Jó ötlet a lakossági szelektív hulladékgyűjtő szigetek telepítése illetve a régiek felújítása is, hiszen igény van rá, bár még van mit tanulni pár embertársunknak ezek használatáról. Ahol azonban megakadt a szemem, és nem is én lennék, ha nem találtam volna valami kis hibát a történetben az a „Hulladékudvarok, Újrahasználati központok” bekezdésben van. Hat hulladékudvar létesül, ebből három „Újrahasználati központként” fog működni. Sopronban a Harkai út és a Pozsonyi út lesz az érintett terület, a harmadik pedig Kapuváron lesz. Megnéztem a Pozsonyi úton mi a helyzet. Valami kivitelezés már elkezdődött, de ha figyelmesen nézzük a kihelyezett táblát, hát bizony ezt már át kellett volna adni. Tudom, ami késik, nem múlik, és majd csak elkészül, csak olyan furcsa a helyzet. Az illegális szemétlerakók burjánzanak, a hivatalos átvevőhely átadása meg késik. Lomtalanítás meg már történelem a városban, de a lényeg, hogy a terveket olvashatjuk. Remélem mielőbb rendeződik a helyzet, én szurkolok hogy mielőbb valósággá váljanak a tervek.

Megjegyzés:

Oké, oké … a STKH internetes oldalán a következő olvasható:
„Az új hulladék gazdálkodási rendszer kialakításának ütemezése szerint 2014. augusztus 31-ig, 6 helyszínen (Fertőd, Fertőszentmiklós, Kapuvár, Nagycenk, Sopron 2 db) hulladékudvar épül.
Az időpont itt még távolabbi, nagy valószínűséggel csak a Pozsonyi úton rossz a tábla 😉

A kézbesített kiadvány

Pozsonyi út

Kezdési,befejezési időpont: 2013.02.21-2014.04.21.

Egy jelenlegi „Szelektív sziget”

 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .