Browse By

Tag Archiv von ágfalva címke archívuma

Megérkezett Sopron város fenyőfája

Ma dél körül megérkezett Sopron város fenyőfája a Fő térre, melyet nemsokára már karácsonyfának is hívhatunk. Az ezüstfenyő egyébként 12 méter magas, és Somogyi Gyula, ágfalvi lakos ajánlotta fel, aki 34 éve, unokája születésekor ültette el a fát.

44. heti hírek röviden

Lassan befejeződnek az idei évre tervezett járdafelújítások Sopronban. Erről a Barátság parknál, egy felújított járdaszakaszon tartott sajtótájékoztató keretein belül tudhattak meg többet a soproni média képviselői. Idén összesen mintegy 100 millió forint értékben újult meg 31 járdaszakasz a városban. Csütörtökön megnyílt az új BILLA üzlet

Tükörsima aszfalt a Hidegvízvölgy úton

Vadonatúj aszfaltrétegen közlekedhetnek ezentúl a gépjárművezetők, kerékpárosok, gyalogos túrázók Görbehalom és a Fehér úti tó között, a Hidegvízvölgy úton. A beruházás támogatásáról a soproni közgyűlés május 26-i rendkívüli gyűlésén döntött, mivel az út népszerű, mégis régóta leromlott állapotú volt. A dolgot bonyolította, hogy az útszakasz

Sosem volt még BILLA ilyen közel a határhoz

A BILLA 2002-ben szűnt meg Magyarországon. Azóta BILLA üzleteket hozzánk közel leginkább Ausztriában és Szlovákiában lehet/ett látogatni. Ez most sem változik, Magyarországon nem lesz újra a REWE csoport ezen üzleteiből, azonban olyan közel kerül a határhoz, mint még soha. Somfalván (Schattendorf) ugyanis egy BILLA szupermarket

No Thumbnail

Pünkösdi ökumenikus határtalanság tizenharmadszor

Határ menti kétnyelvű, ökumenikus pünkösdi istentiszteletet tartottak a somfalvi, a lépesfalvi, az ágfalvi és sopronbánfalvi gyülekezetek vezetői. Az evangélikus és katolikus egyházközségek már tizenharmadik alkalommal gyűltek össze pünkösdhétfőn, idén május 16-án 15 órakor Somfalván, az osztrák-magyar határ közvetlen szomszédságában található római katolikus templomban. A prédikáció

Két fontos utca kapott aszfaltburkolatot Ágfalván

Végre aszfaltburkolatot kapott az ágfalvi Váci Mihály utca, és a Temető utca. Sokak kifogásolták már évek óta, hogy miközben a kerékpáros, mezőgazdasági, valamint a temetőbe igyekvő forgalom igen jelentős ezen az útszakaszon, az útburkolat néhol makadám, néhol lebomlott aszfalt jellegű volt. A Váci Mihály utcában

No Thumbnail

Ágfalva is LED közvilágításra váltott

Ágfalván is lecserélték a világítótesteket LED-es, fogyasztás szempontjából igen előnyös változatokra. Az ágfalvi közgyűlés tavaly döntött egy ülésen arról, hogy a közvilágítást korszerűsítsék, a pályázaton pedig a Lux Invest 2000 Kft nyert. Ennek értelmében 29W teljesítményű lámpatesteket telepítettek a településen. Kinézetre egyébként a lámpatestek merőben

No Thumbnail

Minyonok és szalmafigurák Ágfalván

Ellepték Ágfalvák a minyonok, szalmabálák, és egyéb jópofa figurák. Az ok egyszerű, ezen a hétvégén tartják a hagyományos gesztenyefesztivált. Üröm az örömben, hogy az időjárás nem túl kegyes a rendezvényhez, legalábbis ami a mai napot illeti… Fotók: Lacee, Gery

No Thumbnail

Személygépkocsi ütközött vonattal

Ma 11 óra tájékán a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba Ágfalva mellett egy személygépkocsi, majd összeütközött a Sopronból Bécsújhelyre tartó Regionalzuggal. Az első vizsgálatok szerint a gépjármű vezetője a helyszínen életét veszítette. Az ütközés következtében a motorvonat első forgóváza kisiklott. A baleset

No Thumbnail

Sopronban jártak A Nagy Burgenland Túra résztvevői

A tervezettnek megfelelően szombaton Sopronkertesről (Baumgarten) indulva, Ágfalván és Sopronbánfalván át a soproni Fő térre kirándultak A Nagy Burgenland Túra résztvevői. A mintegy 500 osztrák, magyar és szlovén túrázót mindenhol zenével, programokkal és persze frissítőkkel várták. A visszautazáshoz a GYSEV biztosított különvonatot Baumgarten állomásig. További képek

Határzár – mit gondolnak erről azok, akik az utat használják?

Egy naponta Ausztriába ingázóval találkoztunk a somfalvi átkelőnél a kora esti órákban. A különösen megteremtett helyzetből adódóan, Ő a temető parkolójánál volt kénytelen leparkolni, mi pedig a magyar oldalon álltunk meg. Tudniillik, délután négy és hét között Fahrverbot van. Közben az óra elüti a fél

Vegyes érzelmek a határátkelő lezárása kapcsán

Kedden, azaz március 31-én lépett életbe az az új forgalomkorlátozás, amelynek értelmében az Ágfalva és Somfalva (Schattendorf) közötti határátkelő csak csúcsidőn kívül használható gépjárművek számára. Még március elején sajtótájékoztató keretében ismertette Johann Lotter, somfalvi polgármester a járási hivatal által jóváhagyott korlátozás részleteit: a somfalvi temető előtt munkanapokon

No Thumbnail

Jöhet a somfalvi útzár – Tovább nőhet a 84-es/16-os út forgalma

Egyre valószínűbb, hogy az Ágfalvát Somfalvával összekötő Güterweg időszakos lezárásra kerül. A végleges döntést hétfőn hozzák meg, ha tényleg elfogadják, akkor hétköznapokon 5 és 8, illetve 16 és 19 óra között nem lehet majd a munkába igyekvőknek ezt az útszakaszt használni. A korlátozás alól kivételt

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com