Browse By

Tag Archiv von balf címke archívuma

Nyugat-Dunántúl, Burgenland, ugyan az a módszer

Bizonyos szintű felháborodást keltett, hogy a Fertő parti úton több helyen útjavítást végeztek a szakemberek, ami jelen esetben az útfelület érdesítését jelenti. A Cyberpress leírása szerint a megoldás kiegyenlíti az egyenetlenségeket és növeli a burkolat érdességét. Ez persze szép és jó, csak egy probléma van:

Lámpák maradtak ki az infrastruktúrából

Emlékszünk még, milyen csinnadrattával adták át a Fertő-parti kerékpáros útvonal addig hiányzó szakaszait? Gondolok itt például a Balf külterületén áthaladó független kerékpárútra. Brendnyú aszfalt, szép festés, korlátok, miegymás. Kerültek ki közvilágítási lámpák is, amik elvileg abban segítenének, hogy az autóvezetők sötétben észre vegyék a kerékpárost,

Íme a megtisztított Fehér út

A Kisalföld számolt be róla, hogy megtisztítják a Fertő-parti szőlők között kanyargó Fehér utat. Az út Sopron közigazgatási területén belül halad, és az évek során alaposan benőtte a növényzet. Ez pedig akadályozta a mezőgazdasági járművek közlekedését, de a személygépjárművek, és kerékpárosok is nehezített körülmények között

Méltatlan állapotban a balfi Savanyúkút

Igencsak szomorú képet fest a balfi Savanyúkút egy ideje. A dolog tisztázásához azért tegyük hozzá, nem a Zsolnay kútról van szó, ami a közúthoz közelebb található, és 2008-ban került átadásra. Amiről most szó lesz, az a régi kút, a palackozóüzem mögött. Már 5 éve sem

Nem bírják Sopronban a magyar üzletláncok

Három olyan magyar élelmiszerláncot ismerünk, ami országosan elérhető, nevezzük is meg, Reál, Coop, CBA. Ezek közül kettőnek köztudottan kormánypárti hátszele is van, ám ez ugye ott meg is bukik, hogy sok üzletet franchise rendszerben üzemeltetnek. De nem Sopronban! Itt ugyanis az elmúlt néhány hónap során

Olvasói levél – A zöldhulladék égetéséről

Elérkezett a tavasz! Sokaknak ez azt jelenti, hogy égessük el a kerti zöldhulladékot a vetés és a kertszépítés előtt, mert „utunkban” van, és „ne zavarja” a kert szépségét! Sopronban az Önkormányzat rendelkezésben határozta meg a szabadtéri növényi hulladék égetését. A 2015 március 5-én hatályba lépett

Csak lenyírják a sövényt…

…és ilyen dolgok kerülnek elő. Balfon, a Fürdő soron, a gyógyfürdő oldalában nyírták le nemrég a tujákból kialakított sövényt. Ekkor került elő a Panoráma Étteremnél egy kvázi antik  útjelző tábla, mely balra Sopront, jobbra pedig Fertődöt ajánlja. Feltételezem, ez még abból az időből származik, amikor

Átadták a Fertő menti kerékpárút hiányzó szakaszát

Bár még teljesen nem készült el, ma délelőtt átadták a Fertő menti kerékpárút (EV13, B10) eddig hiányzó szakaszát Fertőrákos és Sopron-Balf között. Kerékpározni eddig is lehetett, csak lent a 8526-os számú úton, most azonban egy “Güterweg” jellegű új szakaszt adtak át, melyről egyébként mi is

Így fest most a Fertő menti kerékpárút

Úgy tűnik, a szezonon kívüli kerékpáros turizmusra, vagy esetleg a kerékpárút hivatásforgalmú használatára már nem adnak a Fertő menti kerékpárutat (Eurovelo 13, B10) karban tartó önkormányzatok (legalábbis a magyarországi szakaszon). Ma Soprontól egészen Fertőszéplakig kerekeztem, és amit tapasztaltam, az eléggé kiábrándított. A kerékpárút, leginkább a

Megújult a Fehér út pihenőhelye

Megújult a Kohlenberg-dűlőben található Fehér út egyetlen pihenőhelye (nem összetévesztendő a görbehalmi Fehér úttal). A pihenőhely korábban is létezett már, azonban évtizedek óta elhanyagolt állapotban volt. Ennek mostantól vége, az egykori pad betonlábai újra deszkát kaptak, mind ülőhely, mind háttámla tekintetében. A pad alá pedig

Vasúti átjáró lezárás Balf és Kópháza között

Az ÉNYKK Zrt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy 2015. szeptember 7-én reggel 7 órától szeptember 18-án 16 óráig Kópházán a vasúti átjáró átépítése az útátjáró teljes lezárásával történik. Ennek megfelelően az alábbi regionális autóbuszjáratok terelőútvonalon közlekednek. 7209 SOPRON – BALF – KÓPHÁZA (14, 14B helyi járatok)

Fertő menti kerékpárút építési napló, 2015-09-02

Többször foglalkoztunk már a balfi fűzsoron keresztül vezető kerékpárút terveivel. Ezen a héten viszont sem a természetet, sem a magántulajdont nem kímélve elkezdődött a tényleges építkezés is. A kerékpárút közvetlenül a Fő utcában lakók telkei mögött halad, a munkagépek érkezését azonban semmilyen értesítés nem előzte

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com