Browse By

Tag Archiv von e.on címke archívuma

Új lámpák a város több pontján, közvilágítási körkép

Jó régen járt már a Google autó Sopronban, az utcaképen még a régi lámpák is láthatóak a Vásárcsarnoknál, a Csarnok utcáról nyíló kis szervízúton. Ezeknek egy ideje már csak a hűlt helye volt meg, most viszont végre komoly előkészítés és mérnöki munka segítségével megvalósulhatott az

Sötétbe borul a Várkerület?

Az utóbbi hetekben a Sopronban közlekedők csodálhatták a karácsonyi díszkivilágítást. A korszerű LED-es fényfüzérek, formák ráadásul energiatakarékosak is, és mind a klasszikus régi, mind a modern új várkerületi villanyoszlopokon megtalálhatóak voltak. Érdekesség azonban, hogy valami történhetett a Várkerület bizonyos szakaszain, ugyanis több lámpatest is van,

Közvilágítás épül a soproni elkerülő egyik szakaszán

Kevés szakasza van a soproni elkerülő útnak, vagyis a 84-es főút Sopron belterületén  és közvetlen külterületén futó szakaszának. Pontosítok, egyetlen szakaszról van szó, ami a kitáblázás alapján nem is belterület. Ez a Balfi úti körforgalom, és a Győri úti körforgalom közti szakasz. Most az út

Kibővített közvilágítás a Sörházdombon

A Sörházdombi út Solar hotel, és a nagy kanyar közötti szakasza eddig kivilágítatlan volt. ->eddig<-, ugyanis most korszerű, energiatakarékos LED-es fényforrású közvilágítási lámpákat telepítettek ide is. A lámpatesteket egyébként a General Electric gyártotta.

Útburkolatot, és normális közvilágítást kapott a Bajnok utca

Sopronban itt-ott előfordul még, hogy egy belterületi, akár a belváros közelében fekvő lakóutca nem rendelkezik aszfalt vagy betonburkolatú úttesttel. Ezek száma csökkent most eggyel, ugyanis a Bajnok utca végre normális, a körülményekhez méltó aszfaltburkolatot kapott. A közvilágítást is rendbe tették, a régi fa oszlopokat betonra

Egymás mellett egy régi és egy új várkerületi kandeláber

Feltűnt néhány új közvilágítási kandeláber a Várkerületen, a Mária szoborral átellenes oldalon. Az már látható, hogy a régi, szocializmusból ránk maradt monstrumokhoz képest karcsúbb, és magasabb eszközökről van szó, korszerű LED fényforrásokkal. Hogy meddig fogják bírni, majd kiderül, egyelőre ígéretesnek tűnnek.

No Thumbnail

Egy korszak lezárul: új villanypóznák az Udvarnoki utcában

Furcsa technikai megoldás, ami egyben egy elmúlt kor különös, ma is meglévő, tapintható darabja. Az Lőverek elektromos közművesítése és közvilágítása nagyjából száz éve zajlott le. Akkor még előszeretettel használtak fenyőoszlopokat, és mai szemmel is elég különös helyekre állították be őket. Az úttestre, vagy a padkával egy

No Thumbnail

Áramszünet Kópházán

Holnap, azaz 2014. május 20.-án 8:00-tól 19:00-ig áramszünet lesz Kópházán, a Béke utca 2 – 50., illetve az Ady Endre utca teljes hosszában. Az áramszolgáltató (e.on) karbantartási munkálatai végett fellépő áramszünet okán a PR Telecom szolgáltatásaiban is kimaradások várhatóak. A lakosság megértését és türelmét kérik!

No Thumbnail

Egy egész utcányi fát “ifjítottak meg” – FRISSÍTVE

A tegnapi napon láttam először, hogy “fanyesés, faápolás” címszavak alatt kivágtak több fát a Paur Iván utcában. Ma viszont újra arra közlekedve megdöbbentem a látványtól, ugyanis 1db fa sem maradt! Abban lehet valami, hogy a vezetékeket már zavarhatták, illetve a közvilágítás sem világított már olyan

No Thumbnail

Kidobták a vadonatúj belvárosi lámpákat

Bekamerázva az egész várfalsétány, de egyeseknek ez nem jelent semmit, a vandalizmus továbbra is burjánzik városunkban.  A belvárosi díszes “klasszikus” lámpák közül soknak hiányzik már az egyik üveglapja, de most újabb esetek történtek: A Bástyagödörben tavaly elhelyezett vadonatúj lámpák közül 3-nak is kidobták az egyik