Browse By

Tag Archiv von kőszegi út címke archívuma

Megérkezett Sopronba a Zalaco

A Nyugat- (és Közép-)Dunántúl egyik legismertebb pékáru márkája jelent meg nemrég  Sopronban. A média idén év elején számolt be arról, hogy Győr-Moson-Sopron megye felé szeretne terjeszkedni a cég, mint kiderült, ez már áprilisban meg is történt, az egykori Lővér Sütő Kőszegi úti üzemi ugyanis ezen

No Thumbnail

Újabb kerékpáros fejlesztések Sopronban

Az elmúlt napokban két új kerékpáros fejlesztést valósított meg a városvezetés Sopronban. Egyrészt a Győri úton a kerékpárút kellős közepén éktelenkedő villanyoszlopra mindkét irányból egy veszélyre figyelmeztető tábla került. Másrészt, a Kőszegi út és a Répcefői sor találkozásánál lévő korábbi “zsákutca” tábla helyett “zsákutca kerékpáros

Kőszegi úti bringaút: kihozták belőle amit lehet

2012. őszén adták át a Kőszegi úti aluljárót, mely építéséhez a gyalogos-kerékpáros közlekedést is variálták. Közös használatú, többnyire osztatlan, úgynevezett gyalog-kerékpárút vezet a Répcefői sori kereszteződéstől, most már a Csengery utcai körforgalomig. A 2012. szeptemberében nyilvánosságra hozott  tervrajzon ez már fel volt tüntetve, ám kivitelezésére az elmúlt hetekben

A mélybe vetette magát egy férfi a Kőszegi úti aluljárónál!

21 óra 37 perckor ugrott feltehetőleg önszántából egy férfi a Kőszegi úti aluljáró hídjáról az útra.  Egy perccel azelőtt még fent kapaszkodott a korlátnál, ám mikor a körforgalomban visszafordultunk, hogy megnézzük, mégis mit csinál ott (segítségre szorul-e, hívjunk-e mentőt…) már a földön feküdt, és egy

No Thumbnail

Tükröt kaptunk lájf! ná náá náá náá ná

A Kőszegi úti aluljáró végeztével, elméletileg a gyalogkerékpárút is megszűnik, de a kitáblázás szerint nem. Ezért sokan kerékpárral folytatják útjukat a járdán, ahol beláthatatlan kocsibejáró is van. E veszélyes helyzet elkerülése érdekében lett tükör állítva a Kőszegi út 16. kapujánál. Az épületben óvóda is működik,

No Thumbnail

Különös útlezárás

Ha a Felsőbüki Nagy Pál utca irányába akarunk továbbmenni, ugyanis kb. 200 métert spórolhatunk ezzel. A sokak által használt rövidítő:

No Thumbnail

Tisztelt vandálok, köszönjük a remek munkát

Írhatnék most válogatott káromkodásokat, illetve obszcénkodásokat, amit egyébként facebookon meg is tettem, de itt, ebben a cikkben ezt nem szeretném kivitelezni. A lényeg, hogy néha úgy érzem, azzal, hogy mi megpróbáljuk megírni a városban fellelhető problémákat, illetve azok orvoslására javaslatot teszünk, vagy NEADJISTEN meg is

No Thumbnail

Kerékpáros infrát takarítottunk

Sokan kritizáltátok, hogy a problémákról csak írunk, és nem cselekszünk. Ennek most vége. Bár még szombaton tevékenykedtem Gery kollégámmal, most láthatjátok itt is az eredményt: a gyalogkerékpárút kerékpáros részét takarítottuk Sopronban a Kőszegi úti körforgalomnál, a BOB pálya és a Hubertus között, illetve bokrot is