Browse By

Tag Archiv von öbb címke archívuma

Fejlesztenék az utaskomfortot a vasúton

Közép-Burgenland egyetlen rendeltetésszerűen működő vasútállomása, Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) jelentős teherforgalmat is bonyolít, mely azonban az utasok kényelmét zavarja. Az állomás utasforgalmi részének felújítása tervben van, a rakodás pedig szintén elkerülhet az utazóközönség szeme elől. Eközben Észak-Burgenlandban egy tervezett deltavágány miatt tiltakoznak.

Vonatszerencsétlenség Bécs mellett: több sérült

Péntek 18 óra körül összeütközött egy S-Bahn szerelvény, valamint egy Regionalexpress vonat Bécs mellett, a Klosterneuburgi járásban, Kritzendorf állomáson. Az S40-es Cityjet vonat az állomásról éppen indult Tulln felé, szemből pedig egy Regionalexpress vonat érkezett, mely Bécs felé tartott. A vonatok közül az egyik nem

170 éves Magyarország második vasútvonala

Idén augusztusban 170 éve, hogy megindult a vonatforgalom a Sopron – Bécsújhely (Wiener Neustadt) vasútvonalon, azaz a Mattersburger Bahnon. A jubileum alkalmából közös ünnepséget szervezett a soproni vasútállomáson a GYSEV Zrt., Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata, a Soproni Városszépítő Egyesület, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara,

Alsópéterfa vasút nélkül

Kicsivel kevesebb, mint 4 évvel a Sopronkeresztúr-Sopronnyék/Harácsony (Deutschkreutz-Neckenmarkt/Horitschon) vasútvonal személy- és teherforgalmának leállítása után így néz ki Alsópéterfa megállóhely. A vasútvonalat a Sonnenland Draisinentour Gmbh. vásárolta meg, a hajtányozás azonban csak Sopronnyék/Harácsony és Felsőpulya állomások között folyik, ahogy folyt korábban is. A vasútvonal többi része

Életbe lépett az új 2016/2017-es menetrend

Vasárnap, azaz december 11-én életbe lépett az új vasúti, és buszos menetrend, mely a 2016/2017-es évre érvényes. A váltást gyakorlatilag egész Európában egységesen vezetik le, így Magyarországon, és Ausztriában is egyszerre történik meg minden évben. A Sopronkertes-Somfalva (Baumgarten-Schattendorf) állomás felújítási, és kibővítési munkálatai befejeződtek, erről

InterCity? Itt a RaaberCity!

Forgalomba álltak a GYSEV Zrt. első felújított InterCity-kocsijai. Az átalakított és a vasúttársaság színeire festett járművek különlegessége, hogy a vasúti kocsi összes fülkéjét fedélzeti utastájékoztató monitorral szerelték fel. Az első felújított IC-kocsik a Sopron-Budapest viszonylatban közlekednek, az ősz folyamán azonban több átalakított jármű is forgalomba

Tarifamódosulások, megszűnő VOR zónák – Változások a közösségi közlekedésben

Több változást is tartogat a július azoknak, akik az ausztriai Keleti Régió Közlekedési Szövetség, azaz Verkehrsverbund Ost-Region (VOR) szolgáltatóinak valamelyikét veszik igénybe. A VOR Alsó-Ausztriában, Bécsben, és Burgenlandban szolgáltat, saját tarifarendszerrel. A tarifák alapjait a zónák képezték. EDDIG. Július 6-ától ugyanis másféle tarifarendszerre állnak át,

Utascentrumot nyitott a GYSEV Sopronban

Utascentrum nyílt Sopronban, a GYSEV pályaudvaron. A vasútállomás épületének várócsarnoka mellett, a nemrég kialakított szolgáltatóház 1-es üzlethelyiségben kapott helyet az utascentrum. A vasúttársaság munkatársai itt reggel 7 és este fél 6 között várják az érdeklődőket. Az új ügyfélszolgálati irodában a  vasúti és autóbuszos menetrendekről kaphatnak

Elkészült a nagymartoni vasútállomás felújítása

Teljes mértékben elkészült a nagymartoni (Mattersburg) vasútállomás felújítása. A munkálatok nagyjából 10 hónapig tartottak, melynek során az állomást utasbarátabbá formálták, és akadálymentesítették. A költségek mintegy 15 millió eurót tettek ki. Március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a forgalomnak az állomást, melyen többek között részt 

Emeli a VOR a jegy- és bérletárakat

Emeli a VOR (Verkehrsverbund Ost-Region) és a hozzá tartozó VVNB (Verkehrsverbund Niederösterreich-Burgenland) a menetjegy, és bérletárakat. Február elsejétől a heti, valamint havi bérletárak, március 1-jétől pedig az éves bérletárak is változnak. A VOR-nál a hetijegyek átlagosan 3,4%-kal, a havi bérletek 3,6%-al, az éves bérletek pedig

Logikátlankodás Kismarton vasútállomásán

Kismarton (Eisenstadt) tartományi főváros, Burgenland székhelye. Méretéből következik, hogy nem rendelkezik túl nagy vasútállomással, ám annál nagyobb forgalmat bonyolít azon. A városon keresztül a Pannoniabahn halad, a vasútállomás pedig a városmagtól délre fekszik, ami a lakóvárosrészt és az iparnegyedet választja el egymástól. Több vágánnyal rendelkezik,

Felszállási szándékát kérjük, jelezze

Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) településen elágazik a vasút, az egyik irány Nezsider (Neusiedl am See) felé, a másik pedig Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), illetve Ebenfurt (Ebenfurth) felé vezet. A főpályaudvar mellett van itt egy kisebb megálló, Wulkaprodersdorf Hst. (Vulkapordány megálló) néven. Ez Bedarfshalt, azaz csak akkor áll meg a

No Thumbnail

Személygépkocsi ütközött vonattal

Ma 11 óra tájékán a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba Ágfalva mellett egy személygépkocsi, majd összeütközött a Sopronból Bécsújhelyre tartó Regionalzuggal. Az első vizsgálatok szerint a gépjármű vezetője a helyszínen életét veszítette. Az ütközés következtében a motorvonat első forgóváza kisiklott. A baleset

No Thumbnail

Nagymartoni állomás-átépítési napló, 2015.09.06

Vasárnap 16:00-tól – két hónap szünet után – újra megindult a vonatforgalom a Sopron – Wiener Neustadt vasútvonalon azután, hogy végeztek az ÖBB szakemberei a nagymartoni állomás modernizálásához elkerülhetetlen vágányzári munkálatokkal. A továbbiakban már a vonatforgalom mellett zajlik az állomásátépítés, egészen decemberig.

2015 a vasútállomás-felújítások éve

A nyár mindig is a felújítások időszaka a közlekedési infrastruktúrában, nincs ez másként a környékünkön sem. Idén a pályafelújítások mellett számos vasútállomás újulhat meg. Három burgenlandi állomást modernizál teljes körűen az Osztrák Államvasutak (ÖBB), de a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút is dolgozik pályaudvarainak szépítésén határon innen és

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com