Teljesen kiürült a Fenyő Áruház

Browse By

Az IKVA és Fenyő áruházak egykor hatalmas forrgalmat bonyolítottak. Volt olyan időszak, amikor mndegyikben volt egy nagyobb műszaki bolt, és egymástól próbálták elcsalogatni a vevőket, de volt itt CBA, Kontúr, bútorbolt, OTP, mindenféle…


A mai helyzet viszont:
Az Ikvában jelenleg van az Ázsia Ruházat, az órás és cipész akik korábban a Fenyőben voltak, gravírozó, illetve egy fodrászat. Kettő üres üzlethelyiség van, az egyik ahol az Ínyenc Büfé volt, a másik pedig a csillárbolt helye.
A Fenyő Áruház teljesen kiürült, utolsóként az órás és a cipész költözött ki innen.
Kérdem én: miért nincsen ez az épületkomplexum rendesen kihasználva? Kimondottan jó helyen van, közel a turistabusz parkoló, rendes személygépjármű parkoló is van a környéken szép számmal, gyalogosan és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, mégis a 2/3-a üres.


  • Anonymous

    Kiürült. Kiürül majd az egész teljes belváros is, a Várkerülettel együtt,szellemváros lesz, ahol nem marad senki a néhány elszegényedett “őslakoson” kívül, (Ők is csak azért mert nem tudnak változtatni…) ha megvalósul a tervezett “rekonstrukció”. Mikor értik már meg, hogy oda nem megy a helyi vásárló, de még a turista sem,ahová nehéz vagy nem lehet behajtani, ahol nem lehet parkolni, vagy nagyon drágán. (Vásárlás közben amúgy sem kellemes az órát nézni, hogy jaj mindjárt büntetnek a hiénák…) Nem akarok tippeket adni, és remélem (még) jogilag sem kivitelezhető, de tegyék fizetőssé a Tesco, az Aldi, a Family Center , a Baumax stb parkolóit… Az autósok, – azaz egy részük – legalábbis a még potenciális vásárlóerő, majd elmennek Kapuvárra, Csornára vásárolni, ha ez kell.

  • Anonymous

    Mennyivel jobb lett volna rendesen megldani a belváosi közekedést, és a Family Centert, meg az Alpha Parkot itt felépíteni?! Nem elég a hely? A buszpályadvart át lehetett volna helyezni a vasúti pályaudvar mellé, ahogyan minden jól szervezett városban van, akár a SPAR helyére, amíg az meg nem épült, akár a soha be nem fejezett GYSEV stadion helyére. Egyből vihették volna ugyanoda a piacot is, és akkor most a belvárosban lenne hely az egész győri úti mindenségnek, természetesen Tesco, Obi, és Baumax nélkül, azok jó helyen vannak ott, ahol vannak. Mindkét beruházásnál ki lehetett volna kötni két parkolószintet a két kereskedelmi szint mellé. Még a Szent György utcában is van olyan, hosszú évek óta üresen álló épület, amit ízlésesen fel lehetett volna újítani egy kisebb méretű, de modern üzletháznak. Mennyivel jobban állna most a belváros? Mekkora forgalom lenne? Mennyivel kevesebb üzlet, kávézó és étterem ment volna tönkre, mint így?

  • Anonymous

    A mélygarázs egy szintjén lehetne kialakítani postát, okmányirodát, eon ügyfélszolgálatot, akármit, és a nép odajárna ügyet intézni, még parkolni is lehetne 🙂

  • Anonymous

    Én azt javaslom, hogy le kéne bontani és helyére egy szép is parkot kéne csinálni, jót tenne a városnak ha lenne végre egy normális parkja, úgy mint régen! 🙂

  • Anonymous

    Ebben a városban minden héten kitűntetnek valakit. A Pulzus tv is csak baromi fontos festményekről és komoly zenei koncertekről szól. Itt mindenki elégedett. Látszólag!
    Nincs valódi ellenzék, és nincs politika sem. Nem mernek beszólni egymásnak, mert minek bántsa az öreg nyugdíjas barátját a másik, akik már az oviban is együtt homokoztak?! Az egész város leépül 5-6 év alatt. Az egyedüli ami megy, az a Tesco. Ott hétvégén már parkoló sincs szabad.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com