Menü Bezárás

Új forgalomlassító a Harkai úton

Körülbelül egy hónapja építhették ezt a forgalomlassítót a Harkai útra. (A VOLT idején még nem VOLT). A cél ugye egyértelmű, a 40-et be nem tartók lassítása, így kénytelenek körülbelül 30 -ra lefékezni (a táblákon is ez áll), vagy törhetik akár szét is gépjárműveiket. Ám lett volna ennek jobb hely is.

A Harkai útba „majdnem” becsatlakozó utca ugyanis a Kitaibel Pál utca, melynél nem küzdöttek a szintkülönbség leküzdésével, és lépcsővel kötötték be a Harkai útba. Itt viszont zebra nem található, illetve a 40-es forgalomlassításon kívül más sem, ráadásul az út egyik felét minimum leparkolják, tehát nem olyan optimális az átkelés. Mázli, hogy az utca forgalmának nagy részét levezeti a Kőszegi út. DE, ha már ilyen forgalomlassító bukkanót építettek, tehették volna a lépcső tövébe is akár, és a Bécsi úti modellt követve zebrát alakíthattak volna ki rajta.

Mondjuk most már mindegy, ami megépült az megépült.

 

A figyelmeztető sárga felfestés kopásából viszont látszik, hol kénytelenek a járművek közlekedni, az egész város területére jellemző vadparkolásnak köszönhetően az út jobb széle itt is használaton kívül marad.

 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .