Menü Bezárás

VOLT FESZTIVÁL 2014 – Friss Hírek

Bizony, lassan ismét itt a VOLT Fesztivál és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy megtartották Budapesten a hivatalos sajtótájékoztatót. Naná, hogy elhangzott egy csomó új meglepetés is, ha valakinek esetleg nem elég az előzetesen beharangozott sztárelőadók listája, hát egy csomó új infóval gyarapodhat. Zárójelben jegyezném meg, hogy véleményem szerint a zenekari lista elég meggyőző, így igazából ezek a plusz adalékok, csak amolyan „hab a tortán” jellegűek és köszönet jár érte a szervezőknek.


Az itt látható nevek, csak a „jéghegy csúcsa” !

No de nézzük, miről is volt szó!

“A közönséget a koncertélményeken túl látványos, új produkciókkal is várjuk. A VOLT-on mutatjuk be azt a 2,5 méter magas, 12 méter széles, köztéri “SOPRON” feliratot, amelyet a városnak ajándékozunk. Épül egy 16 méter magas robot a bejárathoz, egy korabeli határőrtorony és egy monumentális élményvár, amely tetejéről a Telekom Nagyszínpad előtti tömeg fölött csúszhatnak végig az arra vállalkozók.” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT egyik házigazdája.

Fantasztikus ötlet! Több nagyvárosban van ilyen várost megnevező köztéri felirat, ami mindenhol nagy népszerűségnek örvend, így igazán jó ötletnek tartom ezt Sopronban is meghonosítani. A felirat hivatalos bemutatkozása a fesztivál területén lesz, majd utána a belvárosban helyezik el, ahol, mint turista látványosság várja a fényképezőgépek kattogását. A határőrtorony felállítása a fesztivál területén méltó tisztelgés a 25 évvel ezelőtti „Vasfüggöny lehullása” előtt. Erről dr.Fodor Tamás Sopron polgármestere így tájékoztatta a sajtó munkatársait:

“A Páneurópai Piknik 25. évfordulójának augusztusi előzeteseként a helyszínen egy korabeli, 14 méter magas határőrtornyot állítunk majd fel, amely mellett szombat délben egy rendhagyó piknikre hívjuk a résztvevőket. A város vezetői bográcsgulyással kedveskednek a fesztiválozóknak, miközben a rendszerváltás előtti Sopronról is megtudhatnak néhány érdekes információt, történetet. Sokan talán nem is tudják, hogy a VOLT Fesztivál helyszínét adó kempingtől néhány száz méterre húzódott korábban a Vasfüggöny!”

Soproni jegypénztár

No persze, vannak még más infók is! Városunk egyéb meglepetésekkel is készül a fesztivál idején ide látogatóknak! A “Legvirágosabb magyar város” cím birtokosa a VOLT helyszínét is virágokkal díszíti fel, ami szintén remek ötlet. Sopron jelképét a Tűztornyot pedig most is “VOLT-ba” öltöztetik, érdemes lesz meglátogatni. A hagyományosnak nevezhető szobor-szék projekt is folytatódik, hiszen ef. Zámbó István a fesztiválszervezők felkérésére idén is elkészíti ezeket, amiket jelképesen a leghíresebb Volt fellépőknek ajándékoznak és a város közterein helyezik el. A „Csillagok Városa” várhatóan a Arctic Monkeys, a Foals és Steve Aoki székével gazdagodhat.
Hűha, azért ez valóban nem semmi lista és akkor ugye még nem beszéltünk a zenéről! De inkább idézzük Fülöp Zoltánt a Volt fesztivál házigazdáját:

Sajtótájékoztató Budapest

“A legnagyobb várakozás az Arctic Monkeys július 6-i koncertjét kíséri, a jelenleg világszerte egyik legkeresettebb fesztiválbanda, az idei Brit Awards-on a “legjobb zenekar” címmel kitüntetett és idehaza is a legjobb albumnak járó Fonogram díjat begyűjtő zenekar ugyanis a régióban egyedül Magyarországon, Sopronban lép fel. Ennek köszönhető a fokozott érdeklődés itthon és külföldön egyaránt.”

Arctic Monkeys

No persze, lesznek még világsztárok. Sopronba jön többek között a Hurts, a 30 Seconds to Mars, Steve Aoki, a Foals, az MGMT, és a Morcheeba is.

A hazai színeket pedig a fesztivál kedvencek képviselik. Kiemelném a Tankcsapdát, akik már törzsvendégek Sopronban és mindig új és mega bulival lepik meg a közönséget. Most igazi kuriózumnak is örülhetünk, hiszen idén ünneplik 25. születésnapjukat a Tankok, akik péntek este lépnek majd fel főműsoridőben! Ezt a jubileumot a Volt szervezői is megünneplik, hiszen a helyszínen egy fotókiállítással kedveskednek a zenekarnak, melynek témája a csapat VOLT-os fellépéseinek fotós dokumentációja.

Tankcsapda

Hölgyeim és Uraim!
Már csak pár napot kell aludni és jön, ami még nem volt: A 2014-es VOLT !!!
A hat estén és öt teljes napon át, 12 színpadon zajló színes programkínálatra 100.000-nél is több vendéget várnak Sopronba.

Mutassuk meg nekik is, hogy mindenhol jó, de legjobb SOPRON !!!

Volt Fesztivál 2014

L.L.ZS.

felhasznált forrás: sopron.hu

 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .