Menü Bezárás

1978 után újra Sopronban tartja az MKE a Vándorgyűlését

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) 2014. július 17-19. között Sopronban tartja 46. Vándorgyűlését. A hivatalos megnyitó ünnepségnek a GYIK Rendezvényház adott otthont, számtalan egyéb, kapcsolódó program mellett. A szakmai konferencia és kiállítás az „Intelligens szolgáltatás – A szolgáltatások intelligenciája” címet kapta, amit a MKE a Nyugat-magyarországi Egyetem közreműködésével rendez városunkban.

„ Az intelligens szolgáltatások az átgondolt, tudatosan fejlesztett, rendszerbe foglalt, az élet más területein alkalmazott információs lehetőségekkel összefüggést teremtő szolgáltatásokat jelentik, melyek alapvetően figyelembe veszik a használok igényeit, s melyek megalkotása mögött ott áll a könyvtáros teremtő, a hagyományos kompetenciák mellé beépült, új képességekkel kiegészített tudása, szívós, kitartó munkája.”

Bakos Klára / MKE Elnök

A Vándorgyűlést köszöntötte: Bakos Klára MKE elnök, Sepseyné Dr. Vígh Annamária, Kultúráért felelős államtitkárság-Közgyűjteményi fősztályvezető, EMMI, Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere, Prof. Dr. Varga László NYME rektorhelyettes, Fráter Olivér elnökhelyettes, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, , ifj. Sarkady Sándor főigazgató, NYME Központi Könyvtár és Levéltár, Horváth Csaba igazgató, Széchenyi István Városi Könyvtár.

„Magyarországon több olyan helység van, amely történelmi, kulturális jelentőséggel bír. Ilyen város Sopron is, amely 2014-ben otthont ad a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 46. Vándorgyűlésének. Egy ilyen nagy múltú vándorgyűlésnek otthont adni nagy kihívás és ugyanekkora felelősség, hiszen három napon keresztül Sopron lesz a magyar és határon túli könyvtárosok központja. Sopron gazdag történelmi múltja mellett, idegenforgalmi, konferencia és iskolaváros. A kultúrához való pozitív viszonyulását pedig, mint a Vándorgyűlés házigazdája fogja bizonyítani.”

Fodor Tamás / Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere

A 36 esztendő után újra Sopronban tartott vándorgyűlésen, a külföldi vendégeken, a határon túli magyar kollégákon kívül 700 hazai szakember vesz részt az ország minden területéről. A konferencián átadásra kerül a Fitz József díj, Magyar Könyvtárosok Egyesülete emlékérem, az Év fiatal könyvtárosa-díj és a Kovács Máté-díj.

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

1 Comment

  1. Pingback:A 46. MKE Vándorgyűlés után » MKE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .