Menü Bezárás

LEZÁRJÁK A KISEBB HATÁRÁTKELŐKET – csak ezeken a helyeken lehet átjutni Ausztriába

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint osztrák viszonylatban Magyarország területére belépni a nemzetközi forgalom számára – bármely ország állampolgárai részéről –

Hegyeshalom, Sopron és Rábafüzes

közúti határátkelőhelyeken lehet. A magyar és az osztrák állampolgárok a már felsorolt átkelőhelyeken túl igénybe vehetik a határátlépéshez

Kópháza, Kőszeg, Bucsu és Szentpéterfa

közúti határátkelőhelyeket.

Az ORFK későbbi közleményében azt írta: a kormány döntése alapján ideiglenesen visszaállított határforgalom-ellenőrzés során a rendőrök igazoltatják és megkérdezik úti céljukról a Magyarország területére belépni szándékozókat. Mind a magyar, mind a külföldi állampolgárokat nyilatkoztatják arról, hogy fertőzött területről érkeztek-e.

A magyar állampolgárokat beléptetik Magyarország területére, majd – az utazási előzmények alapján – egészségügyi személyzet közreműködésével döntenek arról, hogy szükséges-e kéthetes hatósági házi karantén elrendelése. Fertőzés gyanúja esetén a mentőszolgálat kórházba szállítja az érintettet – emelték ki.
A beléptetett, Magyarországon átutazó külföldieknek a hatóságok egy úgynevezett tranzitútvonalat határoznak meg, kijelölt pihenőhelyekkel és benzinkutakkal, hogy a lehető leggyorsabban áthaladhassanak az országon.
A Kínából, a Dél-Koreából, az Iránból és az Olaszországból személyforgalomban érkező külföldi állampolgárok beléptetését a rendőrség megtagadja.

„Az intézkedések az új koronavírus terjedésének megelőzését és a magyar emberek biztonságát szolgálják” – fogalmazott a rendőrség.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .