Menü Bezárás

A muskátlioszlopok visszatérnek

Nem, ez nem egy mozifilm címe, bár amolyan művészfilm beharangozójának talán nem lenne rossz! A Sopron Holding Zrt. jóvoltából, ismét virágba borul a város. Az akció fedőneve akár a „Mukkátliprojekt” is lehetne, de ennél persze jóval többről van szó. Nemsokára ismét szép és színes lesz a város a sok virágnak köszönhetően, hiszen közelebb jön a természet egy kis segítséggel.


Május 7.-én kezdetét vette a Sopron Holding Zrt. zöldterület-gazdálkodási divíziójának leglátványosabb munkafolyamata, az egynyári virágpalánták kiültetése. Több mint 3000 négyzetméteren, összesen 38 virágágyásba kerül ki a Holding munkatársainak közreműködésével az a 90.000 db palánta, mely mostantól őszig díszíti városunk közterületeit.
Az előzőleg szükséges előkészítő munkák – azaz a tulipánok és árvácskák kiszedése, az ágyások felrotálása és gereblyézése – után kb. 20-25 fővel kezdődött el az ültetés, amely várhatóan két és fél hétig fog tartani. A virágosítást több szakképzett csoport végzi művezetők irányításával, a téli időszakban elkészített ültetési tervek alapján. Az egyes ágyásokba kerülő virágok összesen 85 fajtából kerültek összeválogatásra, melyek elültetésénél természetesen fontos szerepet kap a helyszín is, így optimális körülmények között fejlődhetnek az árnyéktűrő, napfény-igényes, szárazságtűrő és vízigényesebb fajták.
Az idei év újdonsága, hogy a körforgalmakat, parkokat és tereket díszítő változatos egynyári virágokon kívül ismét megjelennek a muskátlioszlopok is, melyekkel együtt igazán színpompás kiültetésben gyönyörködhetnek a város lakói és az idelátogató turisták.

forrás: sopronholding.hu

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .