Browse By

Havi archívum: március 2019

Két tűzeset is volt a hétvégén térségünkben

Sopronudvardon (Großmutschen) vasárnap délután egy lángoló csűrhöz kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. A katasztrófavédelem szakemberei még időben megfékezték a lángokat, így azok nem terjedtek át a szomszédos házra, a csűr azonban porig égett, viszont szerencsére onnan még sikerült kimenteni egy szamarat, egy kecskét, egy kutyát és

Sopronban a mémpár

Híres mémpár tűnt fel Sopron közterületi hirdetési felületein is. Aki nem tudná, miről van szó, a Cyberpress egy hete nagyjából összefoglalta. Alighanem a kormányzati hirdetéseket készítő cég trollkodhatott…

Meggyes Soproni sör érkezhet?

Nagyon úgy tűnik, ugyanis a minap futottam be egy fizetett Instagram story hirdetésbe, ahol egy bordó színű dobozt reklámoznak, kitakart felirattal, a szöveg pedig “ki lesz az új családtag?”. Ha távolról nézzük a képet, látható, hogy MEGGY sörről van szó, de valószínűleg nem egy ízesített

Fedél nélkül

Néhány hete szokatlan látvány fogadja azokat, akik a Szeder utca/Balfi utca kereszteződésében járnak. Az egyik háznak ugyanis lebontották a tetejét, a konténer pedig olykor a teljes járdát elfoglalja, ezért fokozott figyelemmel kell közlekedni az útszakaszon. A lebontott tető egyébként érdekes lehetőséget biztosított fotók készítésére is,

Ismét Sopronban az Euroliga 4-es döntője, azaz a Final Four

A Sopron Basket női kosárlabdacsapat megnyerte a magyar kupát, 2019-ben pedig ismételten az Euroliga TOP4 csapata között is szerepel. A négyes döntőt, azaz a Final Fourt pedig ismét Sopronban rendezik meg, hangzott el egy mai sajtótájékoztatón Sopronban. Sopron sportváros, Magyarország Kormányának, a Magyar Kosárlabdázók Országos

Akár tetszik, akár nem: ennyi autó nem fér el Sopronban

Sopron szűk történelmi utcái megteltek. Csak nem emberekkel, nem kutyákkal és nem is facsemetékkel. Az egész város csurig van autókkal, ha lehetne, egymás fölötti parkolóhelyeket is igényelnének sokan (és ezt meg is kapják majd, a parkolóházzal). Egy biztos: ez így nem mehet tovább.

Magyar állampolgárságú tolvajokat fogtak Cinfalván

Három fiatal magyar állampolgárságú férfit kapcsoltak le a rendőrök nemrég Cinfalván, erről a Bezirksblatt tudósít. A helyi bevásárlóközpont munkatársának tűnt fel a három gyanúsan viselkedő férfi, az egyik szupermarket pénztárainál aztán kiderült, hogy egyikük egy ki nem fizetett parfümmel akart távozni. Az üzlet dolgozói azonnal

Szemétszedés: önkéntességből jeles

Olvasónk, Éva keresett meg minket azzal, hogy megossza velünk ezt a történetet. Párjával úgy döntöttek, hogy lesznek “csepp a tengerben”, és követik a trashtag challenge -et, ami tényleg egy értelmes kihívás. “Megdöbbentő, milyen szemétdombon élünk…” írta Éva levelében. Nagycenk és Fertőboz között, a 8525-ös számú

Azt hittem, korcsolyapálya…

…De nem, ez egy kézilabdapálya. Még télen érdeklődéssel figyeltem, mi az, ami a Deák Téri Általános Iskola udvarán épül. Közel nem mentem hozzá, kívülről meg úgy tűnt, mintha egy korcsolyapálya lenne, olyan vízzel felöntött típusú, vagy műanyag. De nem, erről szó sincs, mint ahogy kiderült,

Egy kilátó, ami igazából egy domb

A Soproni-hegység kilátóiról sokat tudunk, elég sok infó áll rendelkezésre, de a környék magaslati pontjai sokak számára valamiért még mindig nem ismertek. Egy ilyen pont Locsmánd felett, a Szőlőhegyen található. Az itteni nem egy épített kilátó, azaz nincs felépítmény, viszont földmunkát kellett végezni, így jött