Browse By

Havi archívum: január 2020

Boltok és matricák

Sopronban virágkorukat élik a kisboltok. Bár a nagyobb üzletek gyakran a város peremén találhatóak, egy-egy lakópark vagy lakótelep nélkülözhetetlen szolgáltatója egy-egy kisbolt. A városban több helyi üzletlánc is működtet boltokat, melyek nagy forgalmat bonyolítanak. Sajnos a vásárlóközösség egy része csak azért tér be egy ilyen

Az utolsó mohikán

Még 2018 novemberében írtunk arról, hogy eltűnt jópár jegyautomata Sopron közterületeiről. Az automaták jórésze már egy ideje működésképtelen volt, azt feltételeztük, hogy javítani vitték őket. Most 2020 január közepe van, az említett jegyautomatáknak pedig továbbra sincs semmi nyoma. Sőt! Most már az összes többi automata

Nem lesz krematórium Sopronkeresztúron

Nem épül meg a tervezett krematórium Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) határában. Korábban már volt szó arról, hogy halotthamvasztót építenének a településen, ám abból a projektből nem lett semmi. Az elmúlt hónapokban azonban ismét napirendre került a téma, mely azonban a lakosság körében nem aratott osztatlan sikert.

Bezárt az utolsó Coop Sopronban

A magyar üzletlánc többségében franchise rendszerben üzemeltet boltokat szerte Magyarországon. Sopronban az utóbbi években több Coop is bezárt, a Hajnal téri volt az utolsó még megmaradt egység. December 21-én, 48 évvel jogelődje, az ÁFÉSZ megnyitása után azonban ez a bolt is végleg bezárt.

Ezzel a házzal mi történt?

Egy ideje már szúrja a szememet egy ház a Csengery utcában, Sopronban. A két “szárnyú” ház a 2011-es Google utcaképen még nagyjából rendben van, viszont ha most arra jár valaki, azt láthatja, hogy az egyik fele megrogyott, indokolatlan repedések tarkítják a falat, az ablakok és