Menü Bezárás

Egy átlagos vasárnap este Sopronban

Én komolyan nem értem, az alábbi képeken látható jelenségnek mi az oka. Adott egy csomó kisebb szelektív sziget a városban. Ezek hét végére rendre megtelnek mindenféle, oda nem való dologgal is. Ezzel kapcsolatban az elmúlt évek során nem változott sokminden. Leszámítva, hogy a zöldudvarok hétfőtől szombatig tárva-nyitva állnak, és mindenki, aki rendelkezik érvényes szerződéssel a hulladékkezelőnél, INGYEN lerakhatja szemetét (egy bizonyos mennyiségig), különböző kategóriák szerint.

A másik pedig, hogy sokak örömére ismét lett a városban lomtalanítás, ami mondjuk egy kicsit nehézkesen működik, mivel elvileg augusztus közepéig az egész városban be kellett volna fejeződnie, sok helyen, például a mi környékünkön sem volt még, és nem is tudni, mikor lesz… Emellett pedig idén bevezetésre került a családiházas övezetekben az otthonról történő szelektív hulladék-elszállítás is.

A lényeg viszont, vajon mi lehet az oka annak, hogy még mindig kitömik a szelektív szigeteket, és környéküket hétvégére? Eleve, ha látom, hogy mondjuk a műanyag palack gyűjtő tele van, vagy megpróbálom beleszenvedni még a kollekciómat, vagy visszatérek inkább másnap, mikor kiürítették már, de semmiképp nem rakom a konténer mellé. A másik dolog meg, hogy sokan még mindig olyan dolgokat helyeznek ide a szelektív szigetekre, aminek itt helye nincs. Nem tudom, például a papír-műanyag-üveggyűjtők közül vajon melyikbe való a hungarocell, vagy a számítógép billentyűzet, de szerintem egyikbe sem. Eleve utóbbihoz hozzátenném, műszaki dolgokat, vagyis elektronikai hulladékot például a Tuskóban vagy az Incsepárban is le lehet adni, és még kitudja, hány ilyen hely van a városban, amiről még én sem tudok…

Tehát összefoglalva:

  • van zöldudvar
  • van lomtalanítás
  • van otthonról szelektív elszállítás

AKKOR?

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .