Menü Bezárás

Elhallgatott a Class FM

Éjfélkor elhallgatott a Class FM, Magyarország egyetlen országos kereskedelmi rádiója. A csatorna az interneten folytatja a további sugárzást. A rádió 7 éves szerződése lejárt, melyet a bevett gyakorlat szerint meg lehetett volna hosszabbítani még 4 évvel, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa azonban úgy döntött, nem hosszabbít, és inkább pályáztatásra bocsájtja a frekvenciacsomagot. Az új frekvenciaterv közzé is lett téve, melyben 1-2 új frekvencia is helyet kapott az ország több pontján. A Class FM jelenlegi tulajdonosa azonban megtámadta a bíróságon a döntést. A frekvenciacsomag engedélye azonban november 19-én lejárt, ezért a rádió az interneten folytatja műsorát. A bírósági tárgyalás első napja december elején van, és aligha születhet a tulajdonosnak kedvező döntés, azonban a frekvenciacsomag pályáztatását hátráltatja. Így a Neo FM 2012-es megszűnése után most a másik országos frekvenciacsomagon is megszűnik a sugárzás, a hallgató csak fehér zajt fog hallani.

A mai politikai helyzetben azonban még akár az is előfordulhat, hogy meg sem pályáztatják a csomagot, hanem szétosztják mondjuk a közmédia rádiói között, mint tették azt a Neo FM egykori frekvenciáival, így fordulhat elő, hogy például Sopronban, ahol régen a Sláger Rádió, majd a Neo FM szólt, most a Kossuth Rádió adása hallható. Reménykedjünk benne, hogy erre nem fog sor kerülni. Már csak azért sem, mert Európában gyakorlatilag egyedülálló lett Magyarország azzal, hogy nincs országos kereskedelmi rádió… A soproni 102 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián egyébként 28 év óta először hallható fehérzaj, a Danubius Rádió ugyanis még 1988-ban kezdett itt sugározni, azóta folyamatosan szólt a frekvencia. Egészen mostanáig…

IkvaHír Archív: Class FM-es promó plakátok 2009-ből
IkvaHír Archív: Class FM-es promó plakát 2009-ből

Az elmúlt 6 évben sajnos Magyarországon totálisan leépült a rádiózás, és ez legfőképpen a politikának, kisebb részben a technológiai fejlődésnek köszönhető. Az akár nagy múltú rádiókat ugyanis simán elkaszálták mondvacsinált indokokra hivatkozva, és a saját (akkori) pártpreferenciáiknak kedvező, vagy az ő „vizüket nem zavaró” rádióknak adtak engedélyt a helyükre. Így szűnhettek meg olyan rádiók, mint a soproni Corvinus Rádió, amelynek a helyén most a Magyar Katolikus Rádió szól. De hozhatnám példának a szombathelyi Nyugat Rádiót is, esetleg a Kék Duna Rádió több frekvenciáját, vagy mondjuk a komplett Dél-Dunántúli N-Joy Médiacsoportot. A megmaradt helyi/megyei rádiók pedig küzdenek az életben maradásért, ami a tönkrement rádiós piacnak és az emiatt lenyomott reklámáraknak köszönhető, melyek nyereséget alig hoznak. Az Andy Vajna tulajdonolta Rádió 1 pedig épp most kezdett terjeszkedni, és ne csodálkozzon senki, ha „direkt nekik” írnak majd ki újabb frekvenciákat, de azon se csodálkozzon senki, ha kedvenc helyi rádiója helyett a Rádió 1 igazi lejárt slágerei csendülnek fel egyszer csak…

Ez is érdekelhet

1 Comment

  1. Pingback:Éjfél után pár másodperccel elhallgatott a Class FM | Cyberpress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .