Menü Bezárás

Folyamatban az Esterházy-kastély megújulása

Fertőd–Eszterházán, az Esterházy-kastélyban az Európai Unió támogatásával csaknem 5 milliárd forintból megvalósuló beruházások I. üteme 2012 májusában befejeződött, a II. és III. ütem pedig megvalósítás alatt áll. E projekt részeként 2014. március 1-jén megalakuló Eszterháza Központ Magyarország és Európa meghatározó kulturális-szellemi és turisztikai központjává válhat.

A kastély egy gyönyörű részlete (a sok közül)

Az első folyamatok 2009 szeptemberében kezdődött el. A munkálatai érintették a kastély hátsó udvari homlokzatát, díszudvarát, a főépület díszítéseit. Megújultak a belső díszterek: a díszlépcsőház, a Sala Terrena és a nyári ebédlő, az emeleti Apolló terem és a Haydn terem, valamint új tetőszerkezetet kapott a bábszínház épülete. A kilincsek, zárszerkezetek, csillárok a rekonstrukció után visszanyerték eredeti, 24 karátos arany borításukat. Elkészült a főallé északi végénél kialakított látogatói parkoló is. Ezek összköltsége 1,327 milliárd forint volt, ugyanis ez a folyamat 2012-ben sikeresen zárult.

A sajtótájékoztatón részt vett L. Simon László is, aki a fertődi Esterházy-kastély felújításának kormánybiztosa. (középen)

2013 tavaszára befejeződött a Marionettszínház és a narancsház épületének helyreállítása, a kettő közé visszaépült a barokk víztorony, földszintjén pedig a kastély történeti múltját bemutató, 360 fokos körvetítéses film látható. Megújult a kastély melletti gránátosházak homlokzata, a főépület két világítóudvara, a kínai lakk-kabinet és a porcelánkabinet, valamint megtörtént a kapcsolódó infrastruktúra korszerűsítése, vagyis a mellékhelységek felújítása, lift kiépítése és az akadálymentesítés. Ehhez a fázishoz kapcsolódik még a Fertőendréd–Sopron összekötő út Esterházy-kastély előtti szakaszának lesüllyesztése, csendesítő szigetek, díszburkolat, díszkivilágítás elhelyezése, valamint a gyalogosátkelő kiszélesítése, csaknem 2 milliárd forintból. Ez a folyamat látszik jelenleg a Google Streeview-én is 2011. novemberi állapotban.

A harmadik ütemben, 2015. április végére, megújulhat a Mária Terézia lakosztály enteriőrje és a volt jószágkormányzói épület is. A kastélykomplexum felújításával párhuzamosan zajlik ez a csaknem 250 millió forintos kertrekonstrukciós beruházás is Eszterházán. Ennek részeként megtörténik a rózsakert, az angolkert és a Marchand-tag helyreállítása, a parki térszerkezet visszaállítása, az értékes idős fák megtartása és védelme. Ezeken kívül még a 18. századi téglakerítést is kijavítják.

A Hölgyszoba íroasztala

A felújítás az Új Széchenyi terv keretében zajlik. A kastéllyal kapcsolatos további információk a eszterhaza.hu oldalon találhatóak.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .