Menü Bezárás

Fuck the cops… HELYETT Fuck your …

Ezt egyszerűen nem tudom elhinni, hogy lehetnek ekkora seggfejek a városban? Tavaly előtt lett szépen kifestve itt minden, konkrétabban a Frankenburg úti bringagyalog aluljáróban. Akkor ugyebár a Let’s Colour dolog keretein belül soproniak is pályáztak, és benne is lettek az első háromban, így sikerült ingyen festékkel kifesteni, társadalmi munkában. Én naívan pedig azt hittem, hogy a társadalmi munkában készülő fejlesztéseket nem ba__za tönkre senki, de úgy tűnik, ekkora gyökerek is vannak ebben a városban. A „fuck the police” tag egyébként elterjedt az egész országban.

Egyébként a fejlesztés megvalósulásakor forgatott Pulzus TV-s riportot itt lehet megtekinteni. Az pedig nem elhanyagolandó tény, hogy hamarosan 3db lámpatest világítja majd meg a jelenleg éjjelente meglehetősen sötét bringagyalog szakaszt.

 

Egyébként remélem hamarosan valami szabályos kresz táblák is kikerülnek, hogy ez a szakasz végülis mi, mert jelenleg leginkább felfestett járdának tűnik, egyik irányból ugyanis soha nem volt semmilyen tábla, másik irányból pedig ellopták. Leginkább osztatlan bringagyalognak felelne meg, a keskenysége miatt ugyanis osztásra itt lehetőség nincs.

Ez is érdekelhet

1 Comment

  1. KLaci

    Múlt héten néztem, hogy mi az a fuck the dops. Akkor csak megcsúszott a tinta. Már nagyon régen várom, hogy a közmunka, mint kötelező büntetés bekerüljön a magyar jogrendbe. Ha valaki hasonló firkákat készít, ne ússza meg már pénzbüntetéssel. Fessen falat, hogy megtanulja értékelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .