Menü Bezárás

Kellemes tengelytörő útvonalak

Ha az autós kolléga egy az útszélén imbolygó kerékpárost pillant meg maga előtt, annak nem biztos, hogy az alkoholos befolyásoltság az oka. Nem kell több kerékpárút, de nagyon sok helyen tapaszthatják a bringások, hogy nem egy életbiztosítás az út szélén biciklizni. Sok helyen a nem megfelelő  lehelyezésből adódóan megsüllyedt az aknafedél. Előfordul olyan is, mikor egy nagyobb forgalmú kanyarban van a vízlefolyó rács, és a napi több ezer áthajtás miatt süpped meg. Vagy csak simán ráaszfaltoznak a régi rétegre, 5-6 centimétert, és máris megvan a probléma.

Egy különösen veszélyes aknafedél van a Márcfalvi utcában is, Olvasónk beszámolója szerint már három éve.(!) A (mérésünk alapján) 9 centit megsüllyedt csatornafedél könnyen megbillenti a kétkerekű járműveket, ezzel akár személyi sérülést is okozva a pilótának. Amennyiben erre kerül sor, feltétlenül értesítsük a rendőrséget, hiszen a felelős ez esetben az a közműszolgáltató(vagy csatornafedél üzembetartója, de ezt kideríteni a rendőrség dolga), aki a balesetveszélyes helyzetet előidézte!

Könnyen belefuthat kacsázó biciklisbe vagy robogósba az is aki a Magyar utcában jár. Az út viszonylag keskeny, hiába két sávos, és még ehhez hasonló veszélyek is fenyegetnek:

Ne akkor próbáljuk meg megelőzni a kétkerekűeket, mikor szembe is jönnek…

Margitbányai – Kisdobos utca kereszteződése: ezen még a dísztárcsánk is leugorhat…

Ruszti utca: A kifoltozott rész önmagában 2 cm-el lejjebb van, és a csatorna is még öttel…

József Attila utca: Az Eurovelo 13 kerékpárút része. Csak tessék, csak tessék!

Kossuth Lajos utcai körforgalom: Balra kifordulva, hegyesen kiálló sarokkal…

+1: A Balfi utca nem holmi csenevész kerékpártengelyekre éhes, rástartol az autókra is:

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .