Menü Bezárás

Kerékpáros kedvezményeket a Lackner-Ógabona tér kereszteződésbe!

A Soproni Önkormányzat 2013-ban kezdett hozzá a Belváros kerékpáros közlekedési rendjének kialakításához, melynek során az alábbi térképen szemléltetett koncepció született:

ST_0904_kerekparutak.indd
Belvárosi kerékpáros hálózat (forrás: sopronbike.blog.hu, kisalfold.hu)

A Várkerület idén elkezdett felújításával ez a rendszer némileg megdőlt, az azonban változatlan maradt, hogy az önkormányzat az Ógabona tér helyett a Színház utcában képzeli majd el a kerékpáros forgalom kétirányú vezetését, egészen a Városház utcáig. Ez az elképzelés persze számos helyen hibádzik, ebben a cikkben viszont csak egyetlen ezzel kapcsolatos — talán a legszembetűnőbb — problémát szeretnénk kiemelni, konkrét megoldási javaslatot is felvetve. Mégpedig azt, hogy a kerékpáros útvonalak a gyakorlatban nem úgy működnek, hogy valaki felül a biciklire az útvonal elején, majd végigmegy rajta és leszáll az útvonal végén. A valóságban a kerékpárosok nem mindig teljes hosszában használnak egy kijelölt útvonalat, hiszen előfordulhat, hogy éppen egy, az útvonalba valahol annak a közepén becsatlakozó utcáról érkeznek. Ilyen a fent említett Színház utcai útvonal esete is: aki a Lackner Kristóf utcából érkezik majd, az nem fog tudni becsatlakozni rá, hiszen a Lackner Kristóf utca végén nincs egyenes továbbhaladási lehetőség, csak balra vagy jobbra lehet kanyarodni közvetlenül a Várkerületre vagy az Ógabona térre. Alább összefoglaljuk, milyen lehetőségei vannak a kerékpárosnak, ha a Színház utcába akar jutni a Lacknerről:

[osm_map_v3 map_center=”47.687,16.589″ zoom=”16″ width=”100%” height=”450″ file_list=”https://www.ikvahir.eu/wp-content/uploads/2015/07/lackner0.gpx,https://www.ikvahir.eu/wp-content/uploads/2015/07/lackner1.gpx,https://www.ikvahir.eu/wp-content/uploads/2015/07/lackner2.gpx,https://www.ikvahir.eu/wp-content/uploads/2015/07/lackner3.gpx,https://www.ikvahir.eu/wp-content/uploads/2015/07/lackner4.gpx,https://www.ikvahir.eu/wp-content/uploads/2015/07/lackner5.gpx” file_color_list=”green,red,blue,black,orange,purple”]

Magyarázat:

  • A zölddel jelölt útvonal lenne a legkézenfekvőbb, azaz át egyenesen a kereszteződésen. Ez azonban jelenleg nem szabályos, hiszen a Lackner Kristóf utca végén kötelező haladási irány van balra vagy jobbra.
  • Megpróbálhatjuk, hogy a Lackner végén jobbra fordulunk és a Diónál próbálunk bekanyarodni balra az első kis utcában (a térképen pirossal jelöltük). Ide azonban tilos behajtani, úgyhogy ezt bebuktuk.
  • Menjünk akkor tovább, hátha a következő kis utcánál, a Gellért pékséggel szemben nagyobb szerencsénk lesz (kék vonal). Hoppá, ide is tilos a behajtás.
  • Eszünkbe juthat, hogy talán ha még tovább megyünk, akkor már jók leszünk egy balra kanyarra a feketével jelölt kis utcánál. Itt 2 gond is van: a) az Ógabona tér kék és fekete vonalak közé eső részén már tilos kerékpározni b) amúgy is tilos az Ógabona térről balra kanyarodni a fekete vonallal jelölt utcába.

Látható, hogy az Ógabona térre való jobbra kanyarodással nem érünk célt. Jó, próbáljunk meg akkor a Lacknerről balra kanyarodni a Várkerület felé, hátha így elérjük a hőn áhitott Színház utcát. Erre van is némi esély, hiszen a narancssárgával jelölt gyalogkerékpárútra jobbra felkanyarodva elvileg nyert ügyünk lenne. Elvileg. A gyakorlatban a kerékpárút szerencsétlen kialakítása miatt nehezen elképzelhető, hogy egy lendületesen haladó forgalomban dudálás- és anyázásmentesen felkanyarodjunk rá, hiszen a kerékpárútra csak a zebrán keresztül tudnánk felhajtani, de az az előtt várakozó gyalogosok nem biztos, hogy örülnek, ha letaroljuk őket. Ekkor állunk elő a B tervvel, hogy továbbmegyünk és akkor a lilával jelölt kis utcán kanyarodunk be, de szomorúan konstatáljuk, hogy a Várkernek a narancssárga és a lila utcák közé eső szakaszán tilos a kerékpározás.

Azt hiszem, nem kell tovább magyarázni, hogy az önkormányzati kerékpáros koncepció mennyire átgondolatlan és milyen új, korábban nem létező kihívások elé állítja a bringával (is) közlekedőket. Most leírjuk, hogy szerintünk hogyan lehetne menteni a helyzetet. A megoldás kulcsa a legelső lehetőség, a zöld vonal, a Lackner Kirstóf utcából való egyenes továbbhaladás engedélyezése kerékpárosok számára. Ez pár táblacserével és néhány piktogram felfestésével minimális költségen megvalósítható, nagyjából a most következő látványterveken ismertetett változtatások eszközlésével.

1. A besorolás rendjét jelző táblán fel kell tűntetni, hogy a kerékpárosok egyenesen is továbbhaladhatnak. Budapesten számos példát találunk ennek a táblatípusnak a gyakorlati alkalmazására.

lackner1

lackner2
Az iménti tábla közelebbről

2. A balra kanyarodó sávot úgynevezett kvalifikált forgalmi sávvá (lásd Wolfgang Rauch: Utak a kerékpározáshoz, 88. oldal) kell alakítani olyan piktogramok felfestésével, melyek arról informálják a közlekedőket, hogy kerékpárral egyenesen is lehetséges a továbbhaladás. Ennek alkalmazására is számtalan budapesti példa van már.lackner5

3. Az Ógabona térnél kint lévő behajtani tilos tábla alá kivéve kerékpár kiegészítőt kell elhelyezni.
lackner3

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .