Menü Bezárás

Kőszegi úti bringaút: kihozták belőle amit lehet

2012. őszén adták át a Kőszegi úti aluljárót, mely építéséhez a gyalogos-kerékpáros közlekedést is variálták. Közös használatú, többnyire osztatlan, úgynevezett gyalog-kerékpárút vezet a Répcefői sori kereszteződéstől, most már a Csengery utcai körforgalomig. A 2012. szeptemberében nyilvánosságra hozott  tervrajzon ez már fel volt tüntetve, ám kivitelezésére az elmúlt hetekben került sor.

Ami most elkészült, azt kritika nem érheti. A négy méter széles aszfalton most már biztonságosan, szabályosan, egymástól kellő távolságra közlekedhetnek kerékpárosok, legfeljebb 20km/ó-val, gyalogosok egyaránt. Ahol szükséges volt, és lehetett, ott a korábban elkészült elemek az új nyomvonalhoz igazították a kivitelezők.  A Csengery utcánál, a körforgalom rendjét követő, tehát egyirányú kerékpárút csatlakozását megszélesítették. Másra nem volt mód, ugyanis ez útvonal már a Magyar Közút hatáskörébe tatozik.

A körforgalomból való kihajtás is egyszerűbb lesz a kiszélesített gyalogjárdán
Széltében 4, hosszában nagyjából 220 méter az elkészült szakasz


Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .