Menü Bezárás

Rendezettnek tűnik? Sajnos nem az …

Bizony, nem mindig saját ötlet alapján dolgozgatunk, több esetben is, ti hívjátok fel a figyelmünket egy-egy dologra, amit köszönünk nektek, igyekszünk mindenhova odaérni. Ezúttal a Jereván lakótelepre invitált egy kedves olvasó, hogy felhívja a figyelmünket egy „szemét dologra”. A Lackner Kristóf Általános Iskola mögötti terület valóban nagy, és bizony mondhatni kihasználatlan. Az elmúlt években több pletyka is volt arról, hogy ide mit terveznek, de ezeknek nem volt valóságalapjuk . Jelenleg általában a vándorcirkuszoknak ad otthont ez a rész, ami egyébként egy szép parknak esetleg játszótérnek is megfelelne, de bizonyára lenne több egyéb ötlet is a hasznosításra. Véleményem szerint azonban fontos volna egy  „zöld környezet” kialakítása itt, hiszen közel csobog az Ikva is és egy igazi nyugalom szigete jól jönne az itt élőknek a lármás hétköznapokon. No, de nem is erről szeretnék írni, hogy milyen látomásaim lennének a területtel kapcsolatban, hanem a gazdátlanság okozta szemétkupacokról. Távolról nézve, ha az iskola mögött (mondjuk úgy járdán) sétál végig az ember, talán fel sem tűnik, hogy mik lapulnak a fák és bokrok tövében. Én bizony megnéztem és hoztam is nektek képeket róla. Persze ez csak a töredéke annak a környezetszennyezésnek, ami a területen van, de nagyon elszomorító. Egy korábbi cikkben, ha jól emlékszem már ötleteltünk, hogy pár szemetes edény ezen a részen jó lenne és utaltunk arra is, hogy legalább időszakos jelleggel, de megtisztíthatná a területet az illetékes szerv, de a kettőből, tapasztalataink szerint csak az utóbbi valósult meg. Tudom, nem lehet csodát várni pár szemetes edénytől, de talán az esélyt meg lehetne adni a hulladékbanditáknak, hogy térjenek jó útra és ott helyezzék el a szemetet, ahová való.

Kreatív szemeteszsák a fán …

Téli kabát …

Meki is van a városban, itt a bizonyíték …

Haverok, buli, fanta …

Ez is pazar látványt nyújt

Ugye, hogy elférne pár szemetes edény?

L.L.ZS.

 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .