Menü Bezárás

Sopronkőhidán jártam …

Ezúttal Sopronkőhidára hívták az IkvaHír csapatát, ahol szembesülhettünk egy olyan problémával, ami valóban kiemelten balesetveszélyes, pedig a megoldás kézenfekvő lenne.
Én kaptam a feladatot, hogy a helyszínre látogassak, mint csapatunkban a megtisztelő „Robogó Riporter” cím birtokosa, így paripámra pattanva irány Sopronkőhida. Soprontól egészen Sopronkőhidáig van ám száguldás kérem szépen, hiszen viszonylag hosszú és belátható út vezet odáig, és bár Tómalom és Jánostelep között két gyalogátkelőhelyet is telepítettek, a Halálos Iramban című film rajongóit ez sem tántorítja vissza attól, hogy tapossák a gázpedált. Értem én, lakott területen kívül, rendőri felügyelet nélkül megy a sebességrekord beállítás, tolni kell neki! Ez van, ezzel nem lehet mit kezdeni. Szóval leértem Sopronkőhida táblájához, kikötöttem a lovamat és vártam.

Vártam, hogy vajon valós-e az a probléma, amire felhívták a figyelmünket, mármint hogy ugyanazzal a lendülettel száguldanak át a településen az autósok, mint, amit az úton előzőleg tapasztaltam. Nem sokáig kellett tétlenül figyelnem, hiszen az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett erre a forgalom, így személyesen is tapasztaltam egy-két meghökkentő dolgot, ami valóban döbbenetes. Az, hogy nagy sebességgel száguldanak be lassítás nélkül a versenyzők ( … és az sem veszi el a pilóták kedvét, hogy a település táblája után körülbelül 100 méterre gyalogátkelőhely van!) Már ez is meghökkentő, de hogy még szemrebbenés nélkül előzgessék is azokat, akik a sebességhatárt betartják már több mint megdöbbentő volt. Láttam itt mindent! Nagy sebességű autóst, amolyan kaszkadőrféle előzést, rettegő kerékpárosokat és tanácstalan gyalogosokat, akik a gyalogátkelőhely ellenére, igyekeznek minden óvintézkedést megtenni, hogy átjussanak a túloldalra. Hihetetlen, hogy mennyire nem veszik sokan figyelembe, hogy lakott területre érnek, ahol sokan élnek és szeretnének is élni! Kicsit beljebb látogatva látszik a fejlődés ezen a településen is és főleg az út mentén, ami érthető. A lakóparkban épült játszótér még csak-csak megóvja a gyerekeket, nehogy kiszaladjanak az úttestre, hiszen külön kerítést is kapott a terület, de szemben a fagylaltozó, kicsit tovább az élelmiszerüzlet és az óvoda jelenléte is indokolná, hogy lassabban és körültekintőbben közlekedjenek az autósok. Félreértés ne essék, nem az autóstársadalommal van bajom, csak azokkal, akik az aszfaltcsíkon nem tudják hol a határ és hajlamosak Fittipaldit játszani. A helyiektől megtudtam, hogy már közösen tervezgetnek, ha kell, aláírást is gyűjtenek, mert ez nem mehet így tovább. Összefognak és mindent megtesznek azért, hogy biztonságosabb környezetben élhessenek. Jogosnak érzem, hogy megoldást kell találni erre a problémára, hiszen nem kell megvárni minden esetben egy-két tragédiát.
Kicsit továbbgondoltam a dolgot, vajon mi lehet a megoldás és eszembe jutott az egyik bevált módszer. A lassító sziget! Ugye, hogy ugye? Még nagyobbat is mertem álmodni és megkértem DiesUrbis kollégámat, hogy számítógépen valósítsa meg az én látomásomat! Az eredmény a képeken látható, valami ilyesmire gondoltam.

Jelenleg ez a kép fogadja az autósokat

Én pedig valami ilyesmire gondoltam ( Köszi DiesUrbis )

A lényegét gondolom, nem kell elmagyarázni, a cél, hogy lassításra kényszerítse a járműveket! Sok helyen bevált módszer ez , talán itt is segítene, hogy nyugodtabban éljenek a helyiek, figyelembe véve azt is, hogy egyre több gyermek él és közlekedik a környéken.

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

7 Comments

  1. Kathlen

    Majd ha sok percet kellene várni Jane-nek,hogy átkeljen a túloldalra,vagy ha a gyermekét nem engedhetné egyedül iskolába,mert fél,hogy eltapossa egy autó,akkor nem az lenne a hozzászólása amit irt.
    Én köszönetemet fejezném ki az írónak, mint Tómalmi lakós ahol ugyanaz a helyzet mint Kőhidán.Talán ha sokan szólunk akkor meghallatszik a hangunk.

  2. Gipsz Jákób

    A cikkben is említett, 2 tómalmi-jánostelepi gyalogátkelőhelynél, a kereszteződések helyett, eredetileg – úgy tudom – körforgalmakat terveztek, de ez nem valósult meg. Pedig ez a két lassító is hatással lehetett volna a Sopron felől Sopronkőhidára érkezők sebességére (is)! Erre persze már nem jutott pénz…

  3. zeta62

    Egy éve történt: Sopron felé a busz mögött haladtam, kb 40-el. A gyalog átkelő hely előtt a tükörbe néztem, a büféig nem látszott jármű, hát a gyalogátkelőhely után a busz előzésébe kezdtem, rutinból a tükörbe nézve, csak egy fekete foltot láttam, annyi időm maradt, hogy visszarántsam a kormányt, így csak a tükröm bánta, az osztrák 20 év körüli hölgy úgy röppent el mellettem nagyon sokkal, hogy megijedni sem volt időm… A lerepült tükörborításomat azóta sem találtam meg, irdatlan távolságra repült. Vajon mennyivel mehetett lakott területen, ha 2 másodperc alatt ért a büfétől a tábláig???

  4. Gabriella Pásztor

    Tómalomra kell jönni- itt senki sem száguldozik, mert az utak állapota miatt lépésben is alig lehet közlekedni. Igaz

    tegnap megint volt „útjavitás”, de ezt az első eső megint elmossa, és marad a megszokott kátyú, sár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .